Jób 14
1 Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő.
Man, born of woman, is of few days, and full of trouble.
2 Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.
He cometh forth like a flower, and is cut down; and he fleeth as a shadow, and continueth not.
3 Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem?
Yet dost thou open thine eyes upon such a one, and bringest me into judgment with thee?
4 Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.
Who can bring a clean [man] out of the unclean? Not one!
5 Nincsenek-é meghatározva napjai? Az ő hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.
If his days are determined, if the number of his months is with thee, [and] thou hast appointed his bounds which he must not pass,
6 Fordulj el azért tőle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.
Look away from him; and let him rest, till he accomplish, as a hireling, his day.
7 Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak.
For there is hope for a tree: if it be cut down, it will sprout again, and its tender branch will not cease;
8 Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:
Though its root grow old in the earth, and its stock die in the ground,
9 A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.
Yet through the scent of water it will bud, and put forth boughs like a young plant.
10 De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van ő?
But a man dieth, and is prostrate; yea, man expireth, and where is he?
11 Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:
The waters recede from the lake, and the river wasteth and drieth up:
12 Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból.
So man lieth down, and riseth not again; till the heavens be no more, they do not awake, nor are raised out of their sleep.
13 Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam! (Sheol h7585)
Oh that thou wouldest hide me in Sheol, that thou wouldest keep me secret until thine anger be past, that thou wouldest appoint me a set time, and remember me, — (Sheol h7585)
14 Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? Akkor az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.
(If a man die, shall he live [again]?) all the days of my time of toil would I wait, till my change should come:
15 Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.
Thou wouldest call, and I would answer thee; thou wouldest have a desire after the work of thy hands.
16 De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!
For now thou numberest my steps: dost thou not watch over my sin?
17 Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bűneimhez.
My transgression is sealed up in a bag, and thou heapest up mine iniquity.
18 Még a hegy is szétomlik, ha eldől; a szikla is elmozdul helyéről;
And indeed a mountain falling cometh to nought, and the rock is removed out of its place;
19 A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.
The waters wear the stones, the floods thereof wash away the dust of the earth; and thou destroyest the hope of man.
20 Hatalmaskodol rajta szüntelen és ő elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el őt.
Thou prevailest for ever against him, and he passeth away; thou changest his countenance, and dismissest him.
21 Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törődik velök.
His sons come to honour, and he knoweth it not; and they are brought low, and he perceiveth it not.
22 Csak őmagáért fáj még a teste, és a lelke is őmagáért kesereg.
But his flesh hath pain for himself alone, and his soul mourneth for himself.
