Jób 14
1 Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő.
Man, who is born of a woman, is of few days, and full of trouble.
2 Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.
He comes forth like a flower, and is cut down. He too flees as a shadow, and does not continue.
3 Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem?
And do thou open thine eyes upon such a one, and bring me into judgment with thee?
4 Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.
Who can bring a clean thing out of an unclean? Not one.
5 Nincsenek-é meghatározva napjai? Az ő hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.
Seeing his days are determined, the number of his months is with thee, and thou have appointed his bounds that he cannot pass,
6 Fordulj el azért tőle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.
look away from him, that he may rest, till he shall accomplish, as a hireling, his day.
7 Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak.
For there is hope of a tree, if it is cut down, that it will sprout again, and that the tender branch of it will not cease.
8 Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:
Though the root of it grows old in the earth, and the trunk of it dies in the ground,
9 A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.
yet through the scent of water it will bud, and put forth boughs like a plant.
10 De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van ő?
But man dies, and is laid low. Yea, man gives up the spirit, and where is he?
11 Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:
As the waters fail from the sea, and the river wastes away and dries up,
12 Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból.
so man lies down and does not rise. Till the heavens be no more, they shall not awake, nor be roused out of their sleep.
13 Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam! (Sheol h7585)
O that thou would hide me in Sheol, that thou would keep me secret, until thy wrath be past, that thou would appoint for me a set time, and remember me! (Sheol h7585)
14 Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? Akkor az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.
If a man dies, shall he live again? All the days of my warfare I would wait till my release should come.
15 Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.
Thou would call, and I would answer thee. Thou would have a desire to the work of thy hands.
16 De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!
But now thou number my steps. Do thou not watch over my sin?
17 Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bűneimhez.
My transgression is sealed up in a bag, and thou fasten up my iniquity.
18 Még a hegy is szétomlik, ha eldől; a szikla is elmozdul helyéről;
But the falling mountain comes to nothing, and the rock is removed out of its place.
19 A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.
The waters wear the stones. The overflowings of it wash away the dust of the earth. So thou destroy the hope of man.
20 Hatalmaskodol rajta szüntelen és ő elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el őt.
Thou prevail forever against him, and he passes. Thou change his countenance, and send him away.
21 Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törődik velök.
His sons come to honor, and he does not know it, and they are brought low, but he does not perceive it of them.
22 Csak őmagáért fáj még a teste, és a lelke is őmagáért kesereg.
But his flesh upon him has pain, and his soul within him mourns.
