Jób 14
1 Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő.
Mennesket, født af en Kvinde, hans Liv er stakket, han mættes af Uro;
2 Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.
han spirer som Blomsten og visner, flyr som Skyggen, staar ikke fast.
3 Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem?
Og paa ham vil du rette dit Øje, ham vil du stævne for Retten!
4 Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.
Ja, kunde der komme en ren af en uren! Nej, end ikke een!
5 Nincsenek-é meghatározva napjai? Az ő hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.
Naar hans Dages Tal er fastsat, hans Maaneder talt hos dig, og du har sat ham en uoverskridelig Grænse,
6 Fordulj el azért tőle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.
tag saa dit Øje fra ham, lad ham i Fred, at han kan nyde sin Dag som en Daglejer!
7 Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak.
Thi for et Træ er der Haab: Fældes det, skyder det atter, det fattes ej nye Skud;
8 Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:
ældes end Roden i Jorden, dør end Stubben i Mulde:
9 A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.
lugter det Vand, faar det nye Skud, skyder Grene som nyplantet Træ;
10 De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van ő?
men dør en Mand, er det ude med ham, udaander Mennesket, hvor er han da?
11 Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:
Som Vand løber ud af Søen og Floden svinder og tørres,
12 Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból.
saa lægger Manden sig, rejser sig ikke, vaagner ikke, før Himlen forgaar, aldrig vækkes han af sin Søvn.
13 Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam! (Sheol h7585)
Tag dog og gem mig i Dødens Rige, skjul mig, indtil din Vrede er ovre, sæt mig en Frist og kom mig i Hu! (Sheol h7585)
14 Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? Akkor az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.
Om Manden dog døde for atter at leve! Da vented jeg rolig al Stridens Tid, indtil min Afløsning kom;
15 Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.
du skulde kalde — og jeg skulde svare — længes imod dine Hænders Værk!
16 De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!
Derimod tæller du nu mine Skridt, du tilgiver ikke min Synd,
17 Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bűneimhez.
forseglet ligger min Brøde i Posen, og over min Skyld har du lukket til.
18 Még a hegy is szétomlik, ha eldől; a szikla is elmozdul helyéről;
Nej, ligesom Bjerget skrider og falder, som Klippen rokkes fra Grunden,
19 A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.
som Vandet udhuler Sten og Plaskregn bortskyller Jord, saa har du udslukt Menneskets Haab.
20 Hatalmaskodol rajta szüntelen és ő elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el őt.
For evigt slaar du ham ned, han gaar bort, skamskænder hans Ansigt og lader ham fare.
21 Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törődik velök.
Hans Sønner hædres, han ved det ikke, de synker i Ringhed, han mærker det ikke;
22 Csak őmagáért fáj még a teste, és a lelke is őmagáért kesereg.
ikkun hans eget Kød volder Smerte, ikkun hans egen Sjæl volder Sorg.
