Jób 14
1 Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő.
Et Menneske, født af en Kvinde, lever en stakket Tid og mættes af Uro.
2 Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.
Han gaar op som et Blomster og henvisner, han flyr som en Skygge og bestaar ikke.
3 Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem?
Ogsaa over en saadan oplader du dine Øjne og fører mig for din Dom.
4 Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.
Ja, kom der dog en ren af en uren! men nej, ikke en eneste.
5 Nincsenek-é meghatározva napjai? Az ő hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.
Dersom hans Dage ere bestemte, hans Maaneders Tal fastsat hos dig, dersom du har sat ham en Grænse, han ikke kan overskride:
6 Fordulj el azért tőle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.
Da lad af fra ham, at han maa hvile; at han dog som en Daglønner maa glæde sig ved sin Dag.
7 Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak.
Thi et Træ har Haab: Naar det er afhugget, kan det igen skyde frem, og dets Kviste udeblive ikke.
8 Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:
Om end dets Rod bliver gammel i Jorden, og dets Stub dør i Støvet,
9 A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.
saa grønnes det dog igen af Vandets Duft og skyder Grene som en frisk Plante.
10 De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van ő?
Men dør en Mand, er hans Kraft forbi, og opgiver et Menneske Aanden, hvor er han da?
11 Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:
Vand løber ud af Søen, og en Flod svinder og bliver tør:
12 Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból.
Saaledes lægger og at Menneske sig og staar ikke op; indtil Himlene ikke mere ere, opvaagne de ikke, og de opvækkes ikke af deres Søvn.
13 Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam! (Sheol h7585)
Gid du vilde gemme mig i Graven, ja skjule mig, indtil din Vrede vendte om; at du vilde sætte mig en beskikket Tid og vilde komme mig i Hu igen! (Sheol h7585)
14 Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? Akkor az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.
Naar en Mand dør, mon han da skal leve op igen? saa vilde jeg vente alle mine Stridsdage, indtil min Afløsning kom.
15 Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.
Du skulde kalde, og jeg skulde svare dig; du skulde længes efter dine Hænders Gerning!
16 De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!
Thi nu tæller du mine Skridt; du varer ikke over min Synd.
17 Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bűneimhez.
Min Overtrædelse er forseglet i et Knippe, og du syr til om min Misgerning.
18 Még a hegy is szétomlik, ha eldől; a szikla is elmozdul helyéről;
Men et Bjerg, som falder, smuldrer hen, og en Klippe flytter sig fra sit Sted;
19 A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.
Vandet udhuler Stene, og dets Strømme bortskylle Jordens Støv: Saaledes gør du et Menneskes Forhaabning til intet.
20 Hatalmaskodol rajta szüntelen és ő elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el őt.
Du overvælder ham evindelig, og han farer hen; du forvender hans Udseende og lader ham fare.
21 Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törődik velök.
Ere hans Børn i Ære, da ved han det ikke; ere de ringe, da mærker han det ikke.
22 Csak őmagáért fáj még a teste, és a lelke is őmagáért kesereg.
For ham er kun Smerten, hans Kød lider, og for ham Sorgen, hans Sjæl føler.
