Jób 13
1 Ímé, mindezeket látta az én szemem, hallotta az én fülem és megértette.
He aquí que todas estas cosas han visto mis ojos, y oído y entendido mis oídos.
2 A mint ti tudjátok, úgy tudom én is, és nem vagyok alábbvaló nálatok.
Como vosotros lo sabéis, lo sé yo; no soy menos que vosotros.
3 Azonban én a Mindenhatóval akarok szólani; Isten előtt kivánom védeni ügyemet.
Mas yo hablaría con el Todopoderoso, y querría disputar con Dios.
4 Mert ti hazugságnak mesterei vagytok, és mindnyájan haszontalan orvosok.
Que ciertamente vosotros sois fraguadores de mentira; sois todos vosotros médicos nulos.
5 Vajha legalább mélyen hallgatnátok, az még bölcseségtekre lenne.
Ojalá callarais del todo, porque os fuera en lugar de sabiduría.
6 Halljátok meg, kérlek, az én feddőzésemet, és figyeljetek az én számnak pörlekedéseire.
Oíd, pues, ahora mi disputa, y estad atentos a los argumentos de mis labios.
7 Az Isten kedvéért szóltok-é hamisságot, és ő érette szóltok-é csalárdságot?
¿Habéis de hablar iniquidad por Dios? ¿Habéis de hablar por él engaño?
8 Az ő személyére néztek-é, ha Isten mellett tusakodtok?
¿Habéis vosotros de hacerle honra? ¿Habéis de pleitear vosotros por Dios?
9 Jó lesz-é az, ha egészen kiismer benneteket, avagy megcsalhatjátok-é őt, a mint megcsalható az ember?
¿Sería bueno que él os escudriñase? ¿Os burlaréis de él como quien se burla de algún hombre?
10 Keményen megbüntet, ha titkon vagytok is személyválogatók.
El os redargüirá duramente, si en lo secreto le hicieses tal honra.
11 Az ő fensége nem rettent-é meg titeket, a tőle való félelem nem száll-é rátok?
De cierto su alteza os había de espantar, y su pavor había de caer sobre vosotros.
12 A ti emlékezéseitek hamuba írott példabeszédek, a ti menedékváraitok sárvárak.
Vuestras memorias serán comparadas a la ceniza, y vuestros cuerpos como cuerpos de lodo.
13 Hallgassatok, ne bántsatok: hadd szóljak én, akármi essék is rajtam.
Escuchadme, y hablaré yo, y que me venga después lo que viniere.
14 Miért szaggatnám fogaimmal testemet, és miért szorítanám markomba lelkemet?
¿Por qué quitaré yo mi carne con mis dientes, y pondré mi alma en mi palma?
15 Ímé, megöl engem! Nem reménylem; hiszen csak utaimat akarom védeni előtte!
He aquí, aunque me matare, en él esperaré; pero defenderé delante de él mis caminos.
16 Sőt az lesz nékem segítségül, hogy képmutató nem juthat elébe.
Y él mismo me será salud, porque no entrará en su presencia el impío.
17 Hallgassátok meg figyelmetesen az én beszédemet, vegyétek füleitekbe az én mondásomat.
Oíd con atención mi razón, y mi denuncia con vuestros oídos.
18 Ímé, előterjesztem ügyemet, tudom, hogy nékem lesz igazam.
He aquí ahora, si yo me apercibiere a juicio, sé que seré justificado.
19 Ki az, a ki perelhetne velem? Ha most hallgatnom kellene, úgy kimulnék.
¿Quién es el que pleiteará conmigo? Porque si ahora yo callara, moriría.
20 Csak kettőt ne cselekedj velem, szined elől akkor nem rejtőzöm el.
A lo menos dos cosas no hagas conmigo; y entonces no me esconderé de tu rostro:
21 Vedd le rólam kezedet, és a te rettentésed ne rettentsen engem.
Aparta de mí tu mano, y no me asombre tu terror.
22 Azután szólíts és én felelek, avagy én szólok hozzád és te válaszolj.
Llama luego, y yo responderé; o yo hablaré, y respóndeme tú.
23 Mennyi bűnöm és vétkem van nékem? Gonoszságomat és vétkemet add tudtomra!
¿Cuántas iniquidades y pecados tengo yo? Hazme entender mi prevaricación y mi pecado.
24 Mért rejted el arczodat, és tartasz engemet ellenségedül?
¿Por qué escondes tu rostro, y me cuentas por tu enemigo?
25 A letépett falevelet rettegteted-é, és a száraz pozdorját üldözöd-é?
¿A la hoja arrebatada has de quebrantar? ¿Y a una arista seca has de perseguir?
26 Hogy ily sok keserűséget szabtál reám, és az én ifjúságomnak vétkét örökölteted velem?!
¿Por qué escribes contra mí amarguras, y me haces cargo de los pecados de mi juventud?
27 Hogy békóba teszed lábaimat, vigyázol minden én utamra, és vizsgálod lábomnak nyomait?
Pones además mis pies en el cepo, y guardas todos mis caminos, imprimiéndolo a las raíces de mis pies.
28 Az pedig elsenyved, mint a redves fa, mint ruha, a melyet moly emészt.
Siendo el hombre como carcoma que se va gastando, como vestido que se come de polilla.
