Jób 10
1 Lelkemből útálom az életemet, megeresztem felőle panaszomat; szólok az én lelkem keserűségében.
“ʻOku fiu hoku laumālie ʻi heʻeku moʻui; te u tuku au ke u lāunga; te u lea ʻi he mamahi ʻo hoku laumālie.
2 Azt mondom az Istennek: Ne kárhoztass engem; add tudtomra, miért perlesz velem?!
Te u pehē ki he ʻOtua, ʻoua naʻa ke tuku au ko e halaia; fakahā mai pe ko e hā ʻoku ke fakamamahiʻi ai au.
3 Jó-é az néked, hogy nyomorgatsz, hogy megútálod kezednek munkáját, és a gonoszok tanácsát támogatod?
He ʻoku taau mo koe ke fakamamahi, koeʻuhi ke ke fehiʻa ki he ngāue ʻa ho nima, ka ke fakamaama ki he fakakaukau ʻae angahala?
4 Testi szemeid vannak-é néked, és úgy látsz-é te, a mint halandó lát?
He ʻoku ke mata fakakakano? Pe ʻoku ke mamata ʻo hangē ko e mamata ʻae tangata?
5 Mint a halandónak napjai, olyanok-é a te napjaid, avagy a te éveid, mint az embernek napjai?
He ʻoku tatau ho ngaahi ʻaho mo e ngaahi ʻaho ʻoe tangata? Mo ho ngaahi taʻu mo e ngaahi ʻaho ʻoe tangata,
6 Hogy az én álnokságomról tudakozol, és az én vétkem után kutatsz.
Koeʻuhi ʻoku ke ʻekea ʻeku angahala, mo ke hakule ʻa ʻeku fai kovi?
7 Jól tudod te azt, hogy én nem vagyok gonosz, még sincs, a ki kezedből kiszabadítson!
ʻOku ke ʻilo ʻoku ʻikai te u fai kovi, pea ʻoku ʻikai ha taha ʻe faʻa fakahaofi mei ho nima.
8 Kezeid formáltak engem és készítének engem egészen köröskörül, és mégis megrontasz engem?!
“Kuo ngaohi au ʻe ho nima mo fakafuofua takatakai au; ka ʻoku ke tāmateʻi au.
9 Emlékezzél, kérlek, hogy mint valami agyagedényt, úgy készítettél engem, és ismét porrá tennél engem?
ʻOku ou kole kiate koe, ke ke manatuʻi, kuo ke ngaohi au ʻo hangē ko e ʻumea pea te ke toe ʻomi au ki he efu?
10 Nem úgy öntél-é engem, mint a tejet és mint a sajtot, megoltottál engem?
He naʻe ʻikai te ke lilingi au ʻo hangē ko e huʻahuhu, mo fakafefeka au ʻo hangē ko e siisi?
11 Bőrrel és hússal ruháztál fel engem, csontokkal és inakkal befedeztél engem.
Kuo ke fakakofuʻaki au ʻae kili mo e kakano, pea kuo ke ʻāʻi au ʻaki ʻae ngaahi hui mo e uoua.
12 Életet és kegyelmet szerzettél számomra, és a te gondviselésed őrizte az én lelkemet.
Kuo ke tuku kiate au ʻae moʻui mo e ʻofa, pea kuo fakatolonga ʻeku moʻui ʻi hoʻo faʻa ʻaʻahi.
13 De ezeket elrejtetted a te szívedben, és tudom, hogy ezt tökélted el magadban:
Pea kuo ke fufū ʻae ngaahi meʻa ni ʻi ho loto: ʻoku ou ʻilo ʻoku ʻiate koe eni.
14 Ha vétkezem, mindjárt észreveszed rajtam, és bűnöm alól nem mentesz föl engem.
Kapau te u fai hala, ʻoku ke fakaʻilongaʻi au, pea ʻe ʻikai te ke fakatonuhiaʻi au mei heʻeku angahia.
15 Ha istentelen vagyok, jaj nékem; ha igaz vagyok, sem emelem föl fejemet, eltelve gyalázattal, de tekints nyomorúságomra!
Kapau ʻoku ou fai hala ko au pe ʻe malaʻia; pea kapau te u māʻoniʻoni, kae ʻikai te u faʻa hanga hake hoku ʻulu. ʻOku ou pito ʻi he puputuʻu; ko ia ke ke vakai ki heʻeku mamahi;
16 Ha pedig felemelkednék az, mint oroszlán kergetnél engem, és ismét csudafájdalmakat bocsátanál reám.
He ʻoku tupulekina ia. ʻOku ke tuli au ʻo hangē ko ha laione fekai: pea ʻoku ke toe fakahā ʻo fakamanavahē koe kiate au.
17 Megújítanád a te bizonyságidat ellenem, megöregbítenéd a te boszúállásodat rajtam; váltakozó és állandó sereg volna ellenem.
ʻOku ke fakafoʻou hoʻo kau fakamoʻoni kiate au, pea ke fakalahi ho houhau kiate au; ʻoku tautaufetongi ʻae tau kiate au.
18 Miért is hoztál ki engem anyámnak méhéből? Vajha meghaltam volna, és szem nem látott volna engem!
“Pea ko e hā kuo ke ʻomi ai au mei he manāva? Taumaiā ne u mate, ke ʻoua naʻa mamata ha mata kiate au!
19 Lettem volna, mintha nem is voltam volna; anyámnak méhéből sírba vittek volna!
Ka ne pehē te u hangē naʻe ʻikai te u ʻi ai; pea ʻe fua au mei he manāva ki he faʻitoka.
20 Hiszen kevés napom van még; szünjék meg! Forduljon el tőlem, hadd viduljak fel egy kevéssé,
ʻIkai ʻoku siʻi pe hoku ngaahi ʻaho, pea tuku muʻa, ʻo tuku ai pe au, kau fakafiemālie siʻi,
21 Mielőtt oda megyek, honnét nem térhetek vissza: a sötétségnek és a halál árnyékának földébe;
ʻI he teʻeki ai te u ʻalu pea ʻikai te u toe haʻu, ʻio, ki he fonua ʻoe fakapoʻuli mo e ʻata ʻoe mate;
22 Az éjféli homálynak földébe, a mely olyan, mint a halál árnyékának sürű setétsége; hol nincs rend, és a világosság olyan, mint a sürű setétség.
Ko e fonua ʻoe fakapoʻuli, ʻo hangē ko e poʻuli ʻoe ʻata ʻoe mate, ʻo taʻeʻiai ha fakatonutonu, pea ʻoku tatau hono nima mo e fakapoʻuli.’”
