Jób 10
1 Lelkemből útálom az életemet, megeresztem felőle panaszomat; szólok az én lelkem keserűségében.
Min själ grufvar sig för mitt lif; min klagan vill jag låta fara fort, och tala i mine själs bedröfvelse;
2 Azt mondom az Istennek: Ne kárhoztass engem; add tudtomra, miért perlesz velem?!
Och säga till Gud: Fördöm mig icke; låt mig få veta, hvarföre du träter med mig.
3 Jó-é az néked, hogy nyomorgatsz, hogy megútálod kezednek munkáját, és a gonoszok tanácsát támogatod?
Hafver du der lust till, att du brukar öfvervåld; och förkastar mig, hvilken dina händer gjort hafva; och låter de ogudaktigas anslag komma till äro?
4 Testi szemeid vannak-é néked, és úgy látsz-é te, a mint halandó lát?
Hafver du ock då köttslig ögon? Eller ser du såsom en menniska ser?
5 Mint a halandónak napjai, olyanok-é a te napjaid, avagy a te éveid, mint az embernek napjai?
Eller är din tid såsom ens menniskos tid; eller din år såsom ens mans år;
6 Hogy az én álnokságomról tudakozol, és az én vétkem után kutatsz.
Att du frågar efter mina orättfärdighet, och uppsöker mina synd;
7 Jól tudod te azt, hogy én nem vagyok gonosz, még sincs, a ki kezedből kiszabadítson!
Ändå du vetst, att jag icke är ogudaktig; ändå det är ingen, som kan fria ifrå dine hand?
8 Kezeid formáltak engem és készítének engem egészen köröskörül, és mégis megrontasz engem?!
Dina händer hafva fliteliga gjort mig, och allansamman beredt mig; och du nedsänker mig så alldeles.
9 Emlékezzél, kérlek, hogy mint valami agyagedényt, úgy készítettél engem, és ismét porrá tennél engem?
Tänk dock uppå, att du hafver gjort mig af ler, och skall åter låta mig komma till jord igen.
10 Nem úgy öntél-é engem, mint a tejet és mint a sajtot, megoltottál engem?
Hafver du icke molkat mig såsom mjölk, och låtit mig ystas såsom ost?
11 Bőrrel és hússal ruháztál fel engem, csontokkal és inakkal befedeztél engem.
Du hafver klädt mig uti hud och kött; med ben och senor hafver du sammanfogat mig.
12 Életet és kegyelmet szerzettél számomra, és a te gondviselésed őrizte az én lelkemet.
Lif och välgerning hafver du gjort mig, och ditt uppseende bevarar min anda.
13 De ezeket elrejtetted a te szívedben, és tudom, hogy ezt tökélted el magadban:
Och ändå att du fördöljer sådana i ditt hjerta, så vet jag dock likväl, att du kommer det ihåg.
14 Ha vétkezem, mindjárt észreveszed rajtam, és bűnöm alól nem mentesz föl engem.
Om jag syndar, så märker du det straxt, och låter mina missgerning icke vara ostraffad.
15 Ha istentelen vagyok, jaj nékem; ha igaz vagyok, sem emelem föl fejemet, eltelve gyalázattal, de tekints nyomorúságomra!
Är jag ogudaktig, så är mig ve; är jag rättfärdig, så tör jag likväl icke upplyfta mitt hufvud, som den der full är med föraktelse, och ser mina eländhet;
16 Ha pedig felemelkednék az, mint oroszlán kergetnél engem, és ismét csudafájdalmakat bocsátanál reám.
Och såsom ett upprest lejon jagar du mig, och handlar åter grufveliga med mig.
17 Megújítanád a te bizonyságidat ellenem, megöregbítenéd a te boszúállásodat rajtam; váltakozó és állandó sereg volna ellenem.
Du förnyar din vittne emot mig, och gör dina vrede mycken öfver mig; mig plågar det ena öfver det andra.
18 Miért is hoztál ki engem anyámnak méhéből? Vajha meghaltam volna, és szem nem látott volna engem!
Hvi hafver du låtit mig komma utaf moderlifvet? Ack! att jag dock hade varit förgjord, att intet öga hade sett mig;
19 Lettem volna, mintha nem is voltam volna; anyámnak méhéből sírba vittek volna!
Så vore jag, såsom den der intet hafver varit till, buren ifrå moderlifvet till grafvena.
20 Hiszen kevés napom van még; szünjék meg! Forduljon el tőlem, hadd viduljak fel egy kevéssé,
Vill då icke mitt korta lif hafva en ända? Vill du icke låta af mig, att jag något litet måtte vederqvickas;
21 Mielőtt oda megyek, honnét nem térhetek vissza: a sötétségnek és a halál árnyékának földébe;
Förr än jag går bort, och kommer intet igen, nämliga i mörkrens och töcknones land?
22 Az éjféli homálynak földébe, a mely olyan, mint a halál árnyékának sürű setétsége; hol nincs rend, és a világosság olyan, mint a sürű setétség.
Det ett land är, hvilkets ljus är tjocka mörkret, och der som ingen skickelighet är; der skenet är såsom en töckna.
