Jób 10
1 Lelkemből útálom az életemet, megeresztem felőle panaszomat; szólok az én lelkem keserűségében.
I am weary of my life; I will let loose within me my complaint; I will speak in the bitterness of my soul.
2 Azt mondom az Istennek: Ne kárhoztass engem; add tudtomra, miért perlesz velem?!
I will say unto God, Do not condemn me! Show me wherefore thou contendest with me!
3 Jó-é az néked, hogy nyomorgatsz, hogy megútálod kezednek munkáját, és a gonoszok tanácsát támogatod?
Is it a pleasure to thee to oppress, And to despise the work of thy hands, And to shine upon the plans of the wicked?
4 Testi szemeid vannak-é néked, és úgy látsz-é te, a mint halandó lát?
Hast thou eyes of flesh, Or seest thou as man seeth?
5 Mint a halandónak napjai, olyanok-é a te napjaid, avagy a te éveid, mint az embernek napjai?
Are thy days as the days of a man, Are thy years as the days of a mortal,
6 Hogy az én álnokságomról tudakozol, és az én vétkem után kutatsz.
That thou seekest after my iniquity, And searchest after my sin,
7 Jól tudod te azt, hogy én nem vagyok gonosz, még sincs, a ki kezedből kiszabadítson!
Though thou knowest that I am not guilty, And that none can deliver from thy hand?
8 Kezeid formáltak engem és készítének engem egészen köröskörül, és mégis megrontasz engem?!
Have thy hands completely fashioned and made me In every part, that thou mightst destroy me?
9 Emlékezzél, kérlek, hogy mint valami agyagedényt, úgy készítettél engem, és ismét porrá tennél engem?
O remember that thou hast moulded me as clay! And wilt thou bring me again to dust?
10 Nem úgy öntél-é engem, mint a tejet és mint a sajtot, megoltottál engem?
Thou didst pour me out as milk, And curdle me as cheese;
11 Bőrrel és hússal ruháztál fel engem, csontokkal és inakkal befedeztél engem.
With skin and flesh didst thou clothe me, And strengthen me with bones and sinews;
12 Életet és kegyelmet szerzettél számomra, és a te gondviselésed őrizte az én lelkemet.
Thou didst grant me life and favor, And thy protection preserved my breath:
13 De ezeket elrejtetted a te szívedben, és tudom, hogy ezt tökélted el magadban:
Yet these things thou didst lay up in thy heart! I know that this was in thy mind.
14 Ha vétkezem, mindjárt észreveszed rajtam, és bűnöm alól nem mentesz föl engem.
If I sin, then thou markest me, And wilt not acquit me of mine iniquity.
15 Ha istentelen vagyok, jaj nékem; ha igaz vagyok, sem emelem föl fejemet, eltelve gyalázattal, de tekints nyomorúságomra!
If I am wicked, —then woe unto me! Yet if righteous, I dare not lift up my head; I am full of confusion, beholding my affliction.
16 Ha pedig felemelkednék az, mint oroszlán kergetnél engem, és ismét csudafájdalmakat bocsátanál reám.
If I lift it up, like a lion thou huntest me, And again showest thyself terrible unto me.
17 Megújítanád a te bizonyságidat ellenem, megöregbítenéd a te boszúállásodat rajtam; váltakozó és állandó sereg volna ellenem.
Thou renewest thy witnesses against me, And increasest thine anger toward me; New hosts continually rise up against me.
18 Miért is hoztál ki engem anyámnak méhéből? Vajha meghaltam volna, és szem nem látott volna engem!
Why then didst thou bring me forth from the womb? I should have perished, and no eye had seen me;
19 Lettem volna, mintha nem is voltam volna; anyámnak méhéből sírba vittek volna!
I should be as though I had not been; I should have been borne from the womb to the grave.
20 Hiszen kevés napom van még; szünjék meg! Forduljon el tőlem, hadd viduljak fel egy kevéssé,
Are not my days few? O spare then, And let me alone, that I may be at ease a little while,
21 Mielőtt oda megyek, honnét nem térhetek vissza: a sötétségnek és a halál árnyékának földébe;
Before I go— whence I shall not return—To the land of darkness and death-shade,
22 Az éjféli homálynak földébe, a mely olyan, mint a halál árnyékának sürű setétsége; hol nincs rend, és a világosság olyan, mint a sürű setétség.
The land of darkness like the blackness of death-shade, Where is no order, and where the light is as darkness.
