Jób 10
1 Lelkemből útálom az életemet, megeresztem felőle panaszomat; szólok az én lelkem keserűségében.
Душата ми се отегчи от живота ми; За това, ще се предам на оплакването си, Ще говоря в горестта на душата си.
2 Azt mondom az Istennek: Ne kárhoztass engem; add tudtomra, miért perlesz velem?!
Ще река Богу: Недей ме осъжда; Покажи ми защо ми ставаш противен.
3 Jó-é az néked, hogy nyomorgatsz, hogy megútálod kezednek munkáját, és a gonoszok tanácsát támogatod?
Добре ли Ти е да оскърбяваш, И да презираш делото на ръцете Си, А да осветляваш съвещаното от нечестивите?
4 Testi szemeid vannak-é néked, és úgy látsz-é te, a mint halandó lát?
Телесни ли очи имаш? Или гледаш както гледа човек?
5 Mint a halandónak napjai, olyanok-é a te napjaid, avagy a te éveid, mint az embernek napjai?
Твоите дни като дните на човека ли са, Или годините Ти като човешки дни,
6 Hogy az én álnokságomról tudakozol, és az én vétkem után kutatsz.
Та претърсваш беззаконието ми И издирваш греха ми,
7 Jól tudod te azt, hogy én nem vagyok gonosz, még sincs, a ki kezedből kiszabadítson!
При все че знаеш, че не съм нечестив, И че никой не може да ме избавя от ръката Ти?
8 Kezeid formáltak engem és készítének engem egészen köröskörül, és mégis megrontasz engem?!
Твоите ръце ме създадоха и усъвършенствуваха Кръгло в едно; а пак съсипваш ли ме?
9 Emlékezzél, kérlek, hogy mint valami agyagedényt, úgy készítettél engem, és ismét porrá tennél engem?
Помни, моля, че като глина си ме създал; И в пръст ли ще ме възвърнеш?
10 Nem úgy öntél-é engem, mint a tejet és mint a sajtot, megoltottál engem?
Не си ли ме излял като мляко? Не си ли ме съсирил като сирене?
11 Bőrrel és hússal ruháztál fel engem, csontokkal és inakkal befedeztél engem.
С кожа и мускули си ме облякъл, И с кости и жили си ме оплел;
12 Életet és kegyelmet szerzettél számomra, és a te gondviselésed őrizte az én lelkemet.
Живот и благоволение си ми подарил, И провидението Ти е запазило духа ми.
13 De ezeket elrejtetted a te szívedben, és tudom, hogy ezt tökélted el magadban:
Но при все туй, това си криел в сърцето Си; Зная, че това е било в ума Ти;
14 Ha vétkezem, mindjárt észreveszed rajtam, és bűnöm alól nem mentesz föl engem.
Ако съгреша, наблюдаваш ме, И от беззаконието ми няма да ме считаш невинен,
15 Ha istentelen vagyok, jaj nékem; ha igaz vagyok, sem emelem föl fejemet, eltelve gyalázattal, de tekints nyomorúságomra!
Ако съм нечестив, горко ми! И ако съм праведен, пак няма да дигна главата си. Пълен съм с позор; но гледай Ти скръбта ми,
16 Ha pedig felemelkednék az, mint oroszlán kergetnél engem, és ismét csudafájdalmakat bocsátanál reám.
Защото расте. Гониш ме като лъв, И повтаряш да се показваш страшен против мене.
17 Megújítanád a te bizonyságidat ellenem, megöregbítenéd a te boszúállásodat rajtam; váltakozó és állandó sereg volna ellenem.
Повтаряш да издигаш против мене свидетелите Си, И увеличаваш гнева Си върху мене; Едно подир друго войнства ме нападат.
18 Miért is hoztál ki engem anyámnak méhéből? Vajha meghaltam volna, és szem nem látott volna engem!
Защо прочее ме извади Ти из утробата? Иначе, бих издъхнал без да ме е виждало око;
19 Lettem volna, mintha nem is voltam volna; anyámnak méhéből sírba vittek volna!
Бих бил като че не съм бил; От утробата бих бил отнесен в гроба.
20 Hiszen kevés napom van még; szünjék meg! Forduljon el tőlem, hadd viduljak fel egy kevéssé,
Дните ми не са ли малко? Престани, прочее, И остави ме да си отдъхна малко
21 Mielőtt oda megyek, honnét nem térhetek vissza: a sötétségnek és a halál árnyékának földébe;
Преди да отида отдето няма да се върна, В тъмната земя и в смъртната сянка,
22 Az éjféli homálynak földébe, a mely olyan, mint a halál árnyékának sürű setétsége; hol nincs rend, és a világosság olyan, mint a sürű setétség.
Земя, мрачна като самата тъмнина, Земя на мрачна сянка и без никакъв ред, Дето виделото е като тъмнина.
