Ézsaiás 64

1 Oh, vajha megszakasztanád az egeket és leszállnál, előtted a hegyek elolvadnának;

Ha szétszakasztanád az egeket, leszállnál, hegyek folynának szét előtted.

2 mint a tűz meggyújtja a rőzsét, a vizet a tűz felforralja; hogy nevedet ellenségidnek megjelentsd, hogy előtted reszkessenek a népek;

Amint a tűz meggyújtja a rőzsét és a vizet felforralja a tűz – hogy tudassad nevedet elleneiddel,

3 Hogy cselekednél rettenetes dolgokat, a miket nem vártunk; leszállnál és előtted a hegyek elolvadnának.

előtted nemzetek reszkessenek; midőn félelmetes dolgokat művelsz, amiket nem reméltünk – leszállnál, hegyek folynának szét előtted.

4 Hiszen öröktől fogva nem hallottak és fülökbe sem jutott, szem nem látott más Istent te kívüled, a ki így cselekszik azzal, a ki Őt várja.

Hiszen öröktől fogva nem hallottak, nem figyeltek, szem nem látott, oh Isten, rajtad kívül olyant, aki cselekszik a rá várakozóért.

5 Elébe mégy annak, a ki örvend és igazságot cselekszik, a kik útaidban rólad emlékeznek! Ímé, Te felgerjedtél, és mi vétkezénk; régóta így vagyunk; megtartatunk-é?

Eléjöttél az örvendezőnek és az igazságot cselekvőnek, kik utaidon megemlékeznek rólad. Lám, haragudtál és mi vétkeztünk, holott azokon örökre megsegíttettünk volna.

6 És mi mindnyájan olyanok voltunk, mint a tisztátalan, és mint megfertéztetett ruha minden mi igazságaink, és elhervadánk, mint a falomb mindnyájan, és álnokságaink, mint a szél, hordának el bennünket!

És lettünk mint a tisztátalan mindnyájunk és mint a megfertőzött ruha minden igazságunk; hervadtunk mint a falevél mindnyájunk és bűneink mint a szél elhordanak minket.

7 S nem volt, a ki segítségül hívta volna nevedet, a ki felserkenne és beléd fogóznék, mert orczádat elrejtéd tőlünk, és álnokságainkban minket megolvasztál.

És nincs ki szólítja nevedet, ki fölserken, hogy hozzád szegődjék, mert elrejtetted arcodat előttünk és elcsüggesztettél vétkeink által.

8 Most pedig, Uram, Atyánk vagy Te, mi sár vagyunk és Te a mi alkotónk, és kezed munkája vagyunk mi mindnyájan.

Most pedig Örökkévaló, atyánk vagy; mi vagyunk az agyag és te vagy alkotónk és kezed műve vagyunk mindnyájan.

9 Oh ne haragudjál Uram felettébb, és ne mindörökké emlékezzél meg álnokságinkról; ímé lásd, kérünk, mindnyájan a Te néped vagyunk.

Ne haragudj, Örökkévaló, felette nagyon és ne mindétig emlékezzél meg a bűnről; lám, nézd csak, néped vagyunk mindnyájan.

10 Szentségednek városai pusztává lettenek, Sion pusztává lőn, Jeruzsálem kietlenné.

Pusztává lettek szent városaid; Czión pusztává lett, Jeruzsálem sivataggá.

11 Szentségünk és ékességünk házát, hol téged atyáink dicsértenek, tűz perzselé föl, és minden a miben gyönyörködénk, elpusztult.

Szentséges és dicsőséges házunk, ahol dicsértek téged őseink, tűzben égettetett el, és minden drágaságunk rommá lett.

12 Hát megtartóztatod-é magad mind e mellett is, Uram; hallgatsz-é és gyötörsz minket felettébb?

Mindezek mellett türtőzteted-e magad, Örökkévaló, hallgatsz s megalázol bennünket felette nagyon?