Ézsaiás 63
1 Ki ez, ki jő Edomból, veres ruhákban Boczrából, a ki ékes öltözetében, ereje sokaságában büszke? Én, a ki igazságban szólok, elégséges vagyok a megtartásra.
Quis est iste, qui venit de Edom, tinctis vestibus de Bosra? Iste Formosus in stola sua, gradiens in multitudine fortitudinis suæ. Ego, qui loquor iustitiam, et Propugnator sum ad salvandum.
2 Miért veres öltözeted, és ruháid, mint a bornyomó ruhái?
Quare ergo rubrum est indumentum tuum, et vestimenta tua sicut calcantium in torculari?
3 A sajtót egyedül tapostam, és a népek közül nem volt velem senki, és megtapodtam őket búsulásomban, és széttapostam őket haragomban: így fecscsent vérök ruháimra, és egész öltözetemet bekevertem.
Torcular calcavi solus, et de Gentibus non est vir mecum: calcavi eos in furore meo, et conculcavi eos in ira mea: et aspersus est sanguis eorum super vestimenta mea, et omnia indumenta mea inquinavi.
4 Mert bosszúállás napja volt szívemben, és megváltottaim esztendeje eljött.
Dies enim ultionis in corde meo: annus redemptionis meæ venit.
5 Körültekinték és nem vala segítő, s álmélkodám és nem vala gyámolító, és segített nékem karom, és haragom gyámolított engem!
Circumspexi, et non erat auxiliator: quæsivi et non fuit qui adiuvaret: et salvavit mihi brachium meum, et indignatio mea ipsa auxiliata est mihi.
6 És megtapodtam népeket búsulásomban, és megrészegítem őket haragomban, és ontám a földre véröket!
Et conculcavi populos in furore meo, et inebriavi eos in indignatione mea, et detraxi in terram virtutem eorum.
7 Az Úrnak kegyelmességeiről emlékezem, az Úr dicséreteiről mind a szerint, a mit az Úr velünk cselekedett; az Izráel házához való sok jóságáról, a melyet velök cselekedett irgalma és kegyelmének sokasága szerint.
Miserationum Domini recordabor, laudem Domini super omnibus, quæ reddidit nobis Dominus, et super multitudinem bonorum domui Israel, quæ largitus est eis secundum indulgentiam suam, et secundum multitudinem misericordiarum suarum.
8 És ő mondá: Bizony az én népem ők, fiak, a kik nem hazudnak; és lőn nékik megtartójok.
Et dixit: Verumtamen populus meus est, filii non negantes: et factus est eis Salvator.
9 Minden szenvedésöket Ő is szenvedte, és orczájának angyala megszabadítá őket, szerelmében és kegyelmében váltotta Ő meg őket, fölvette és hordozá őket a régi idők minden napjaiban.
In omni tribulatione eorum non est tribulatus, et Angelus faciei eius salvavit eos: in dilectione sua, et in indulgentia sua ipse redemit eos, et portavit eos, et elevavit eos cunctis diebus sæculi.
10 Ők pedig engedetlenek voltak és megszomoríták szentségének lelkét, és ő ellenségükké lőn, hadakozott ellenök.
Ipsi autem ad iracundiam provocaverunt, et afflixerunt Spiritum Sancti eius: et conversus est eis in inimicum, et ipse debellavit eos.
11 S megemlékezék népe a Mózes régi napjairól: hol van, a ki őket kihozá a tengerből nyájának pásztorával? hol van, a ki belé adá az ő szentséges lelkét?
Et recordatus est dierum sæculi Moysi, et populi sui: Ubi est qui eduxit eos de mari cum pastoribus gregis sui? Ubi est qui posuit in medio eius Spiritum Sancti sui?
12 Ki Mózes jobbján járatá dicsőségének karját, a ki a vizeket ketté választá előttök, hogy magának örök nevet szerezzen?
Qui eduxit ad dexteram Moysen brachio maiestatis suæ, qui scidit aquas ante eos, ut faceret sibi nomen sempiternum:
13 Ki járatá őket mélységekben, mint a lovat a síkon, és meg nem botlottanak!
Qui eduxit eos per abyssos, quasi equum in deserto non impingentem:
14 Mint a barmot, a mely völgybe száll alá, nyugodalomba vitte őket az Úr lelke: így vezérletted népedet, hogy magadnak dicső nevet szerezz!
Quasi animal in campo descendens, Spiritus Domini ductor eius fuit: sic adduxisti populum tuum ut faceres tibi nomen gloriæ.
15 Tekints alá az égből, és nézz le szentséged és dicsőséged hajlékából! Hol van buzgó szerelmed és hatalmad? Szívednek dobogása és irgalmad megtartóztatják magokat én tőlem!
Attende de cælo, et vide de habitaculo sancto tuo, et gloriæ tuæ: ubi est zelus tuus, et fortitudo tua, multitudo viscerum tuorum, et miserationum tuarum? Super me continuerunt se.
16 Hiszen Te vagy Atyánk, hiszen Ábrahám nem tud minket, és Izráel nem ismer minket, Te, Uram, vagy a mi Atyánk, megváltónk, ez neved öröktől fogva.
Tu enim Pater noster, et Abraham nescivit nos, et Israel ignoravit nos: tu Domine Pater noster, Redemptor noster, a sæculo nomen tuum.
17 Miért engedél eltévelyedni minket útaidról, oh Uram! miért keményítéd meg szívünket, hogy ne féljünk tégedet? Térj meg szolgáidért, örökséged nemzetségeiért!
Quare errare nos fecisti Domine de viis tuis? Indurasti cor nostrum ne timeremus te? Convertere propter servos tuos, tribus hereditatis tuæ.
18 Kevés ideig bírta szentségednek népe földét, ellenségink megtapodták szent helyedet.
Quasi nihilum possederunt populum sanctum tuum: hostes nostri conculcaverunt sanctificationem tuam.
19 Olyanok lettünk, mint a kiken eleitől fogva nem uralkodtál, a kik felett nem neveztetett neved.
Facti sumus quasi in principio, cum non dominareris nostri, neque invocaretur nomen tuum super nos.
