Ézsaiás 6
1 A mely esztendőben meghala Uzziás király, látám az Urat ülni magas és felemeltetett székben, és palástja betölté a templomot;
ʻI he taʻu naʻe pekia ai ʻae tuʻi ko ʻUsia ne u mamata kia Sihova ʻoku ʻafio ʻi hono ʻafioʻanga, kuo māʻolunga mo hiki hake, pea ko hono kofu tōtōlofa naʻe fonu ai ʻae falelotu lahi.
2 Szeráfok állanak vala felette: mindeniknek hat-hat szárnya vala: kettővel orczáját fedé be, kettővel lábait fedé be, és kettővel lebegett;
Pea naʻe tuʻu ʻi ʻolunga ʻae Selafimi: naʻe taki ono hona kapakau; naʻa ne fakapulou ʻaki hono mata ʻae ua, pea ne ʻufiʻufi ʻaki hono vaʻe ʻae ua, pea ne puna ʻaki ʻae ua.
3 És kiált vala egy a másiknak, és mondá: Szent, szent, szent a seregeknek Ura, teljes mind a széles föld az ő dicsőségével!
Pea naʻa na lea fetāliaki, ʻo pehē, “ʻOku māʻoniʻoni, ʻoku māʻoniʻoni, ʻoku māʻoniʻoni, ʻa Sihova ʻoe ngaahi kautau: ʻoku fonu ʻa māmani kotoa pē ʻi hono nāunau.”
4 És megrendülének az ajtó küszöbei a kiáltónak szavától, és a ház betelt füsttel.
Pea naʻe ngaueue ʻae ngaahi pou ʻoe matapā ʻi he leʻo ʻo ia naʻe ui, pea naʻe fakafonu ʻae fale ʻi he ʻohuafi.
5 Akkor mondék: Jaj nékem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok és tisztátalan ajkú nép közt lakom: hisz a királyt, a seregeknek Urát láták szemeim!
Pea ne u toki pehē, “Kuo u malaʻia au! He kuo u ʻauha; koeʻuhi ko e tangata loungutu taʻemaʻa au, pea ʻoku ou nofo ʻi he lotolotonga ʻoe kakai loungutu taʻemaʻa: he kuo mamata ʻa hoku mata ki he Tuʻi, ko Sihova ʻoe ngaahi kautau.”
6 És hozzám repült egy a szeráfok közül, és kezében eleven szén vala, a melyet fogóval vett volt az oltárról;
Pea naʻe toki puna mai ʻae tokotaha ʻoe Selafimi kiate au, naʻe ʻi hono nima ʻae malalaʻi afi, ʻaia naʻa ne toʻo ʻaki ʻae hikofi mei he feilaulauʻanga.
7 És illeté számat azzal, és mondá: Ímé ez illeté ajkaidat, és hamisságod eltávozott, és bűnöd elfedeztetett.
Pea naʻa ne ai ia ki hoku ngutu, mo ne pehē, “Vakai kuo tau ʻae meʻa ni ki ho loungutu; pea kuo toʻo ʻo ʻave hoʻo hia, pea kuo fakamaʻa hoʻo angahala.”
8 És hallám az Úrnak szavát, a ki ezt mondja vala: Kit küldjek el és ki megyen el nékünk? Én pedig mondék: Ímhol vagyok én, küldj el engemet!
Pea ne u fanongo foki ki he leʻo ʻo Sihova, naʻe pehē, “Ko hai te u fekau, pea ko hai ʻe ʻalu maʻamautolu?” Pea ne u toki pehē, “Ko au eni; ke ke fekau au.”
9 És monda: Menj, és mondd ezt e népnek: Hallván halljatok és ne értsetek, s látván lássatok és ne ismerjetek;
Pea naʻa ne pehē, “ʻAlu, pea tala ki he kakai ni, ʻOku mou fanongo moʻoni, kae ʻikai ongoʻi; pea ʻoku mou mamata pau, kae ʻikai ʻiloʻi.
10 Kövérítsd meg e nép szívét, és füleit dugd be, és szemeit kend be: ne lásson szemeivel, ne halljon füleivel, ne értsen szívével, hogy meg ne térjen, és meg ne gyógyuljon.
Ngaohi ke fangapesi ʻae loto ʻoe kakai ni, pea ngaohi ke mamafa honau telinga, pea tāpuni honau mata; telia naʻa nau mamata ʻaki honau mata, pea fanongo ʻaki honau telinga, pea ʻilo ʻaki honau loto, pea liliu, pea hoko ʻo moʻui.”
11 És én mondék: Meddig lészen ez Uram?! És monda: Míg a városok pusztán állanak lakos nélkül, és a házak emberek nélkül, s a föld is puszta lészen;
Pea ne u toki pehē, “ʻE Sihova, ʻe fēfē hono fuoloa?” Pea naʻa ne pehē mai, “Ke ʻoua ke lala ʻae ngaahi kolo ʻo ʻikai ha tokotaha ke nofo ai, pea ʻikai ha tangata ʻi he ngaahi fale, pea lala ʻaupito ʻae fonua,
12 És az Úr az embert messze elveti, s nagy pusztaság lészen a földön;
Pea ke ʻoua ke ʻave ʻe Sihova ʻae kakai, pea hoko ʻae liʻaki lahi ki he fonua.
13 És ha megmarad még rajta egy tizedrész, ismétlen elpusztul ez is; de mint a terpentinfának és cserfának törzsük marad kivágatás után: az ő törzsük szent mag lészen!
Ka e ʻi ai ʻae vahe ʻe hongofulu, pea ʻe toe foki ia, pea ʻe keina ia; ka e hangē ko e ʻakau ko e teili, pea hangē ko e oke, ʻoka tā hifo ʻoku kei tuʻu hono aka: ʻe pehē ʻe hoko ʻae hako māʻoniʻoni ko e aka ʻoe puleʻanga.”
