Ézsaiás 44
1 És most hallgass Jákób, én szolgám, és Izráel, a kit én elválasztottam.
Bet nu klausies, mans kalps Jēkab, un Israēl, ko esmu izredzējis.
2 Így szól az Úr, teremtőd és alkotód anyád méhétől fogva, a ki megsegít: Ne félj, én szolgám Jákób, és te igaz nép, a kit elválasztottam!
Tā saka Tas Kungs, kas tevi radījis un taisījis no mātes miesām, kas tev palīdz: Nebīsties, Mans kalps Jēkab, un tu Ješurun, ko Es esmu izredzējis.
3 Mert vizet öntök a szomjúhozóra, és folyóvizeket a szárazra; kiöntöm lelkemet a te magodra, és áldásomat a te csemetéidre.
Jo Es liešu ūdeni uz iztvīkušiem un straumes uz izkaltušiem. Es izliešu Savu Garu uz tavu dzimumu un Savu svētību uz taviem bērnu bērniem,
4 És nevekednek mint fű között, és mint a fűzfák vizek folyásinál.
Ka tie zaļos kā zāle, kā vītoli pie ūdens strautiem.
5 Ez azt mondja: én az Úré vagyok, amaz Jákób nevét emlegeti, és a másik önkezével írja: az Úré vagyok, és hízelegve Izráel nevét említi.
Šis sacīs: Es piederu Tam Kungam! Un cits sauks Jēkaba vārdu, un trešais rakstīs ar savu roku: Es padodos Tam Kungam! Un godās Israēla vārdu.
6 Így szól az Úr, Izráelnek királya és megváltója, a seregeknek Ura: Én vagyok az első, én az utolsó, és rajtam kivül nincsen Isten.
Tā saka Tas Kungs, Israēla ķēniņš un viņa Pestītājs, Tas Kungs Cebaot: Es esmu tas pirmais un Es esmu tas pēdīgais, un cita Dieva nav, kā Es vien.
7 És ki hirdetett hozzám hasonlóan? jelentse meg és hozza azt elém, mióta e világ népét teremtém; és jelentsék meg a közeli és távoli jövőt.
Un kas tā var sludināt kā Es, lai saka un lai liek Man priekšā, kamēr Es esmu licis pirmos ļaudis pasaulē. Lai tie jel stāsta tās nākamās lietas un kas notiks.
8 Ne féljetek és ne rettegjetek! Hát nem mondtam-é meg és nem jelentém előre? Ti vagytok tanuim! Hát van-é rajtam kivül Isten? Nincs kőszál, nem tudok!
Neizbaiļojaties un nebīstaties, - vai Es to sen jau tev neesmu darījis zināmu un stāstījis? Un jūs esat Mani liecinieki, vai ir cits Dievs nekā Es vien? Tiešām, nav cita akmens kalna, Es nezinu neviena.
9 A bálványok csinálói mind hiábavalók, és kedvenczeik mit sem használnak, és tanuik nem látnak és nem tudnak, hogy megszégyenüljenek.
Elku taisītāji visi nav nekas, un viņu mīlulīši neder nekam, un paši ir viņu liecinieki, ka tie neredz un nesaprot; tādēļ tie paliks kaunā.
10 Ki alkotott istent, és bálványt ki öntött? a mely semmit sem használ!
Kas ir dievu taisījis un elku lējis, kas nekam neder?
11 Ímé, minden barátaik megszégyenülnek, és a mesterek magok is emberek; gyűljenek össze mind és álljanak elő; féljenek, szégyenüljenek meg együtt!
Redzi, visi viņu biedri paliks kaunā, jo tie taisītāji ir cilvēki. Tad lai tie visi gan sapulcinājas un ceļas, tomēr tie izbīsies un kopā paliks kaunā.
12 A kovács fejszét készít, és munkálkodik a szénnél, és alakítja azt pőrölylyel, és munkálja azt erős karjával, és megéhezik és ereje nincsen, és vizet sem iszik és elfárad.
Kalējs taisa cirvi un strādā svelmē un to pataisa ar veseriem un to izstrādā ar sava elkoņa stiprumu; viņš cieš arī badu, ka paliek bez spēka, viņš nedzer ūdeni, ka paliek gurdens.
13 Az ács mérőzsinórt von, és lefesti azt íróvesszővel, és meggyalulja azt, a czirkalommal alakítja, és csinálja azt férfiú formájára, ember ékességére, hogy házában lakjék.
Kas koka darbu strādā, izvelk mēra auklu, nozīmē to ar sarkanu krītu, aptēš to ar cirvjiem un apraksta to ar cirkuli un dara to pēc vīra ģīmja, kā skaistu cilvēku, lai stāv namā.
14 Czédrusfát vág magának, tölgy- és cserfát hoz, és válogat az erdő fáiban, fenyőt plántál, a melyet az eső fölnevel.
Viņš sev cērt ciedru kokus, ņem kļavu vai ozolu, un izlasās kādu starp meža kokiem; osi viņš dēstījis un lietus to ir uzaudzinājis.
15 Azokból az ember tüzet gerjeszt, vesz belőlök és melegszik, meggyújtja és kenyeret süt; sőt istent is csinál abból és imádja, bálványt készít és előtte leborul;
Tie ir cilvēkam dedzināt, un viņš ņem no tiem un sildās, un iededzina un cep maizi un arī iztaisa dievekli un to pielūdz, dara elku un metās priekš tā ceļos.
16 Felét tűzben megégeti, felénél húst eszik: pecsenyét süt és megelégszik, és aztán melengeti magát és szól: Bezzeg melegem van, tűznél valék!
Vienu pusi viņš sadedzina ugunī, no tās puses viņš ēd gaļu, viņš cep cepešus un paēd, pats arī sildās un saka: nu labi, man paliek silti, es samanu uguni.
17 Maradékából istent készít, bálványát; leborulva imádja azt és könyörög hozzá, és így szól: Szabadíts meg, mert te vagy istenem!
Un to, kas atliek, viņš taisa par dievu, sev par elku; priekš tā viņš metās ceļos un klanās un to pielūdz un saka: izpestī mani, jo tu esi mans dievs.
18 Nem tudnak és nem értenek, mert bekenvék szemeik és nem látnak, és szívök nem eszmél.
Tie neatzīst un nesaprot, jo viņu acis aizlipušas, ka tie neredz, un viņu sirdis, ka tie nesaprot.
19 És nem veszi eszébe, nincs ismerete és értelme, hogy mondaná: Felét tűzben megégetém és kenyeret sütöttem annak szenénél, sütöttem húst és megettem; és maradékából útálatosságot csináljak-é, és leboruljak a fa-galy előtt?
Un neviens to neņem pie sirds, un nav ne atzīšanas, ne saprašanas, ka sacītu: vienu pusi es esmu sadedzinājis ar uguni un uz tām oglēm arī maizi cepis, es gaļu pie tā esmu cepis un ēdis, vai nu man to, kas atliek bija darīt par negantību, vai man priekš koka gabala bija ceļos mesties?
20 Ki hamuban gyönyörködik, megcsalt szíve vezette félre azt, hogy meg ne szabadítsa lelkét és ezt mondja: Hát nem hazugság van-é jobbkezemben?
Kam prāts nesās uz pelniem, to apmānītā sirds maldina, un viņš neizglābj savu dvēseli un nesaka: vai nav viltība manā labā rokā?
21 Oh emlékezzél meg Jákób ezekről és Izráel, mert az én szolgám vagy te, én alkottalak téged, én szolgám vagy, Izráel! nem feledlek el.
Piemini to, Jēkab un Israēl, jo tu esi Mans kalps; Es tevi esmu radījis, tu esi Mans kalps, Israēl, neaizmirsti Mani.
22 Eltöröltem álnokságaidat, mint felleget, és mint felhőt bűneidet; térj én hozzám, mert megváltottalak.
Es izdeldu tavus pārkāpumus kā miglu un tavus grēkus ka mākoni. Atgriezies pie Manis, jo Es tevi esmu atpestījis.
23 Örüljetek egek, mert az Úr végbe vitte, kiáltsatok földnek mélységei, ujjongva énekeljetek hegyek, erdő és benne minden fa; mert megváltá az Úr Jákóbot, és Izráelben megdicsőíti magát.
Gavilējat, debesis, jo Tas Kungs to ir darījis, sauciet priecīgi, zemes dziļumi, ceļat troksni, kalni, ar prieku dziesmām, meži un visi koki iekš tā; jo Tas Kungs Jēkabu atpestījis un Israēli pagodinājis.
24 Így szól az Úr, megváltód és alkotód anyád méhétől fogva: Én vagyok az Úr, a ki mindent cselekszem, a ki az egeket egyedül kifeszítem, és kiszélesítem a földet magamtól;
Tā saka Tas Kungs, tavs Pestītājs, kas tevi taisījis no mātes miesām. Es esmu Tas Kungs, kas visu dara, kas debesi izpletis, Es viens pats, un kas zemi izklājis, bez cita neviena,
25 Ki a hazugok jeleit megrontja, és a varázslókat megbolondítja, a bölcseket megszégyeníti, és tudományukat bolondsággá teszi.
Kas iznīcina zīlnieku zīmes un zvaigžņu cienītājus dara trakus, kas gudriem liek atpakaļ griezties un viņu gudrību dara par ģeķību.
26 A ki szolgája beszédét beteljesíti, és véghez viszi követei tanácsát, a ki így szól Jeruzsálemnek: Lakjanak benne! és Júda városainak: Megépíttessenek! és romjait felállatom!
Kas apstiprina Sava kalpa vārdu un liek izdoties Savu vēstnešu padomam; kas uz Jeruzālemi saka, lai tur atkal ļaudis dzīvo, un uz Jūda pilsētām: Jūs tapsiet atkal uztaisītas, un Es uztaisīšu viņas postītās vietas;
27 Ki ezt mondja a mélységnek: Száradj ki! és kiapasztom folyóvizeidet!
Kas uz dziļumu saka: Izsīksti! Un tavus strautus Es darīšu sausus;
28 Ki Czírusnak ezt mondja: Pásztorom! ki véghez viszi minden akaratomat, és ezt mondja Jeruzsálemnek: Megépíttessék! és a templomnak: Alapja vettessék!
Kas uz Kiru saka: Mans gans! Un viņš izdarīs visu Manu prātu, sacīdams uz Jeruzālemi: topi celta! Un Dieva nams lai top taisīts!
