Zsidókhoz 6
1 Annakokáért elhagyván a Krisztusról való kezdetleges beszédet, törekedjünk tökéletességre, nem rakosgatván le újra alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek és az Istenben való hitnek,
Wherefore, dismissing the elementary discourse concerning the Christ, unto maturity, let us be tending, not, again, a foundation, laying down—of repentance from dead works, and of faith towards God,
2 A mosakodásoknak, tanításnak, kezek rátevésének, holtak feltámadásának és az örök ítéletnek. (aiōnios g166)
Of immersions—in respect of teaching, and of the laying on of hands, of the resurrection of the dead, and of judgment age-abiding; — (aiōnios g166)
3 És ezt megcselekeszszük, ha az Isten megengedi.
And, this, will we do, if at least, God, permit.
4 Mert lehetetlen dolog, hogy a kik egyszer megvilágosíttattak, megízlelvén a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szent Léleknek,
For it is impossible—as to these who have been, once for all, illuminated, who have tasted also of the heavenly free-gift, and have been made, partners, in a Holy Spirit,
And have tasted God’s utterance to be, sweet, mighty works also of a coming age, (aiōn g165)
6 És elestek, ismét megújuljanak a megtérésre, mint a kik önmagoknak feszítik meg az Istennek ama Fiát, és meggyalázzák őt.
And who have fallen away, again, to be remoulding them into repentance; seeing they are again crucifying unto themselves the Son of God, and holding him up as an example.
7 Mert a föld, a mely beiszsza a gyakorta reá hulló esőt és hasznos füvet terem azoknak, a kikért műveltetik, áldást nyer Istentől;
For, land, which hath drunk in, the rain, thereupon ofttimes coming, and which bringeth forth vegetation fit for them for whom it is even cultivated, partaketh of a blessing from God;
8 A mely pedig töviseket és bojtorjánokat terem, megvetett és közel van az átokhoz, annak vége megégetés.
But, should it be bringing forth thorns and briars, it is disapproved, and, unto cursing, nigh, —whose end is for burning.
9 De ti felőletek szerelmeseim, ezeknél jobb és idvességesebb dolgokról vagyunk meggyőződve, ha így szólunk is.
But we are persuaded, concerning you, beloved, the things which are better and which contain salvation, though, even thus we speak.
10 Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfelejtkezzék a ti cselekedeteitekről és a szeretetről, melyet tanúsítottatok az ő neve iránt, mint a kik szolgáltatok és szolgáltok a szenteknek.
For, not unrighteous, is God, to be forgetful of your work and of the love which ye have shewn forth for his name, in that ye have ministered unto the saints, and are ministering,
11 Kívánjuk pedig, hogy közületek kiki ugyanazon buzgóságot tanusítsa a reménységnek bizonyossága iránt mindvégiglen.
But we covet that, each one of you, be shewing forth the same diligence, unto the full assurance of the hope throughout:
12 Hogy ne legyetek restek, hanem követői azoknak, a kik hit és békességes tűrés által öröklik az ígéreteket.
In order that, not slothful, ye may become, but imitators of them who, through faith and patience, were becoming heirs of the promises.
13 Mert az Isten, mikor ígéretet tett Ábrahámnak, mivelhogy nem esküdhetett nagyobbra, önmagára esküdött.
For, when to Abraham God made promise, seeing he had no one greater by whom to swear, He sware, by himself, —
14 Mondván: Bizony megáldván megáldalak téged, és megsokasítván megsokasítalak téged.
saying—Truly, if blessing I will bless thee, and, multiplying, I will multiply thee;
15 És ekképen, békességestűrő lévén, megnyerte az ígéretet.
And, thus, being patient, he attained unto the promise.
16 Mert az emberek nagyobbra esküsznek, és nálok minden versengésnek vége megerősítésül az eskü;
For, men, by the greater one, swear, and, with them, an end of all gainsaying by way of confirmation is, the oath:
17 Miért is az Isten, kiválóbban megakarván mutatni az ígéret örököseinek az ő végzése változhatatlan voltát, esküvéssel lépett közbe,
Wherein God, being, more abundantly disposed to shew forth unto the heirs of the promise the unchangeableness of his counsel, mediated, with an oath, —
18 Hogy két változhatatlan tény által, melyekre nézve lehetetlen, hogy az Isten hazudjon, erős vígasztalásunk legyen minékünk, mint a kik oda menekültünk, hogy megragadjuk az előttünk levő reménységet,
In order that, through means of two unchangeable things, in which it was impossible for God to make himself false, a mighty consolation, we might have, who have fled along to grasp, the fore-lying hope,
19 Mely lelkünknek mintegy bátorságos és erős horgonya és beljebb hatol a kárpítnál,
Which we have, as an anchor of the soul, both secure and firm, and entering into the interior of the veil:
