< Zsidókhoz 2 >

1 Annakokáért annál is inkább szükséges nékünk a hallottakra figyelmeznünk, hogy valaha el ne sodortassunk.
Ezért még inkább szükséges nekünk a hallottakra figyelnünk, hogy el ne sodródjunk.
2 Mert ha az angyaloktól hirdetett beszéd erős volt és minden bűn és engedetlenség elvette igazságos büntetését:
Mert ha az angyalok által hirdetett ige olyan erős volt, hogy minden bűn és engedetlenség elvette igazságos büntetését,
3 Mimódon menekedünk meg mi, hogyha nem törődünk ily nagy idvességgel? a melyet, miután kezdetben hirdetett az Úr, azok, a kik hallották, biztosítottak számunkra,
akkor hogyan menekülünk meg mi, ha nem törődünk ilyen nagy üdvösséggel? Ezt kezdetben az Úr hirdette, és mindazok, akik hallották, megerősítették számunkra.
4 Velök együtt bizonyságot tevén arról az Isten, jelekkel meg csodákkal és sokféle erőkkel s a Szent Léleknek közléseivel az ő akarata szerint.
Velük együtt Isten is bizonyságot tett erről jelekkel, csodákkal és sokféle erővel, a Szentlélek ajándékaival, amelyeket akarata szerint osztott szét.
5 Mert nem angyaloknak vetette alá a jövendő világot, a melyről szólunk.
Mert nem angyaloknak vetette alá az eljövendő világot, amelyről szólunk.
6 Sőt bizonyságot tett valahol valaki, mondván: Micsoda az ember, hogy megemlékezel ő róla, avagy az embernek fia, hogy gondod van reá?
Sőt valahol valaki így tett bizonyságot: Micsoda az ember, hogy megemlékezel róla, vagy az emberfia, hogy gondod van rá?
7 Kisebbé tetted őt rövid időre az angyaloknál, dicsőséggel és tisztességgel megkoronáztad őt és úrrá tetted kezeid munkáin,
Rövid időre kisebbé tetted őt az angyaloknál, dicsőséggel és tisztességgel megkoronáztad és úrrá tetted kezeid munkáin,
8 Mindent lábai alá vetettél. Mert azzal, hogy néki mindent alávetett, semmit sem hagyott alávetetlenül: de most még nem látjuk, hogy néki minden alávettetett.
mindent lábai alá vetettél. Ha ugyanis mindent alávetett neki, semmit sem hagyott alávetetlenül, de most még nem látjuk, hogy neki minden alávettetett.
9 Azt azonban látjuk, hogy Jézus, a ki egy kevés időre kisebbé tétetett az angyaloknál, a halál elszenvedéséért dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg, hogy az Isten kegyelméből mindenkiért megízlelje a halált.
Azt azonban látjuk, hogy Jézus, aki egy kevés időre kisebbé tétetett az angyaloknál, a halál elszenvedéséért dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg, hogy Isten kegyelméből mindenkiért megízlelje a halált.
10 Mert illendő vala, hogy a kiért minden és a ki által minden, sok fiakat vezérelvén dicsőségre, az ő idvességök fejedelmét szenvedések által tegye tökéletessé.
Úgy illett ugyanis, hogy az, akiért van a mindenség, és aki által van a mindenség, aki sok fiát vezeti dicsőségre, üdvösségük fejedelmét szenvedések által tegye tökéletessé.
11 Mert a megszentelő és a megszenteltek egytől valók mindnyájan, a mely oknál fogva nem szégyenli őket atyjafiainak hívni,
Mert a megszentelő és a megszenteltek egytől származnak. Ezért nem szégyelli őket atyafiaknak hívni,
12 Mondván: Hirdetem a te nevedet az én atyámfiainak, az anyaszentegyháznak közepette dícséretet mondok néked.
amikor ezt mondja: „Hirdetem a te nevedet az én atyámfiainak, az anyaszentegyházban mondok neked dicséretet.“
13 És ismét: Én ő benne bízom; és ismét: Ímhol vagyok én és a gyermekek, a kiket az Isten nékem adott.
És ismét: „Én őbenne bízom.“És ismét: „Íme, itt vagyok én és a gyermekek, akiket Isten nekem adott.“
14 Mivel tehát a gyermekek testből és vérből valók, ő is hasonlatosképen részese lett azoknak, hogy a halál által megsemmisítse azt, a kinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt,
Mivel tehát a gyermekek testből és vérből valók, ő is hasonlóképpen részese lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt,
15 És megszabadítsa azokat, a kik a haláltól való félelem miatt teljes életökben rabok valának.
és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak.
16 Mert nyilván nem angyalokat karolt fel, hanem az Ábrahám magvát karolta fel.
Mert nyilván nem angyalokat karolt fel, hanem Ábrahámnak leszármazottait karolja fel.
17 Annakokáért mindenestől fogva hasonlatosnak kellett lennie az atyafiakhoz, hogy könyörülő legyen és hív főpap az Isten előtt való dolgokban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért.
Ezért mindenben hasonlóvá kellett lennie az atyafiakhoz, hogy könyörülő és hű főpap legyen az Isten előtt való dolgokban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért.
18 Mert a mennyiben szenvedett, ő maga is megkísértetvén, segíthet azokon, a kik megkísértetnek.
Mivel maga is kísértést szenvedett, segíthet azokon, akik megkísértetnek.

< Zsidókhoz 2 >