Habakuk 3
1 Habakuk próféta könyörgése a sigjónóth szerint.
Íma Chabakkúk prófétától, sigjónót szerint.
2 Uram, hallám, a mit hirdettél, és megrettenék! Uram! Évek közepette keltsd életre a te munkádat, évek közepette jelentsd meg azt! Haragban emlékezzél meg kegyelmességről!
Örökkévaló, hallottam híredet, megfélemlettem; Örökkévaló, művedet éveken belül szólítsd életre, éveken belül ismertesd meg; haragban irgalomra gondolj.
3 Isten a Témán felől jön, és a Szent a Párán hegyéről. (Szela) Dicsősége elborítja az egeket, és dícséretével megtelik a föld.
Isten Témánból jön és a Szent Párán hegyéről. Széla. Beborította az eget a fensége és dicséretével megtelt a föld.
4 Ragyogása, mint a napé, sugarak támadnak mellőle; és ott van az ő hatalmának rejteke.
Fény lészen mint a napvilág, sugarak az ő oldalán; és ott hatalmának rejteke.
5 Előtte döghalál jár, és nyomaiban forró láz támad.
Előtte jár dögvész, és forró láz indul ki nyomdokaiban.
6 Megáll és méregeti a földet, pillant és megrendíti a népeket, az örökkévaló hegyek szétporlanak, elsüllyednek az örökkévaló halmok; az ő ösvényei örökkévalók!
Állt és meginogtatta a földet, nézett és felszöktette a nemzeteket; szétzúzódtak az örök hegyek, elsüllyedtek az őskorú halmok– ősrégi járatai vannak.
7 Bomlani látom Khusán sátrait, reszketnek a Midián-föld kárpitjai!
Baj alatt láttam, Kúsán sátrait, reszketnek Midján országának kárpitjai.
8 A folyók ellen gerjedt-é fel az Úr? Vajjon a folyókra haragszol-é, vagy a tengerre bőszültél-é fel, hogy lovaidon és diadal-szekereiden robogsz?
Vajon folyamok ellen lobbant föl, oh Örökkévaló, avagy a folyamok ellen a haragod, avagy a tenger ellen a te haragvásod, midőn nyargalsz lovaidon, győzedelmes szekereiden?
9 Csupasz, meztelen a te kézíved, a törzseknek esküvéssel tett igéret szerint! (Szela) A föld folyókat ömleszt.
Meztelenre meztelenedik íjad, a megparancsolt hétszeres nyílvesszőkkel Széla – folyamokat hasít a föld.
10 Látnak téged és megrendülnek a hegyek, gátat tör a víz-ár, harsog a hullám, és magasra emeli karjait.
Megláttak téged, remegnek a hegyek, vizek zápora megáradt, a mélység hallatta hangját; magasba emelte kezeit.
11 A nap és hold megállnak helyökön czikázó nyilaid fényétől és ragyogó kopjád villanásától.
Nap, hold megállt lakában, nyilaid világossága mellett járnak, villogó dárdád fénye mellett.
12 Haragodban eltaposod a földet, búsultodban szétmorzsolod a nemzeteket.
Fölindulással lépsz a földön, haragban taposod a nemzeteket.
13 Kiszállsz néped szabadítására, fölkented segítségére; szétzúzod a főt a gonosznak házában; nyakig feltakarod az alapjait. (Szela)
Kivonultál segítségére népednek, segítségére fölkentednek. Lezúztad a csúcsot a gonosznak házáról, nyakig meztelenítve az alapot. Széla!
14 Saját dárdájával vered át az ő vezéreinek fejét, a kik berohannak, hogy szétszórjanak engem; ujjonganak, hogy rejtekében emészthetik meg a szegényt.
Átszúrtad nyílvesszőivel vezéreinek fejét: viharként jönnek szétszórni engem; ujjongásuk olyan, mint mikor megeszik a szegényt alattomban.
15 Lovaiddal megtaposod a tengert, a nagy vizek hullámait.
Lépdeltél a tengeren lovaiddal; nagy vizek tömegében.
16 Hallám és reszket a bensőm, a szózatra remegnek ajkaim; porladni kezdenek csontjaim, reszketnek lábaim: hogy nyugton legyek a nyomorúság napján, a mely feljön a népre, mely megsanyargatja azt.
Hallottam, és reszketett a belsőm, a hírre megcsendültek ajkaim, rothadás jön csontjaimba; a helyemen reszketek, hogy nyugton várjak a szorongatás napjára, melynek jönnie kell a népre, mely ellen összecsődülnek.
17 Mert a fügefa nem fog virágozni, a szőlőkben nem lészen gyümölcs, megcsal az olajfa termése, a szántóföldek sem teremnek eleséget, kivész a juh az akolból, és nem lesz ökör az istállóban.
Mikor fügefa nem virágzik, és nincs termés a szőlőtőkön, cserben hagyott az olajfa gyümölcse, s a mezőség nem termett eleséget; elszakadt az akoltól a juh, és nincs marha az istállókban.
18 De én örvendezni fogok az Úrban, és vígadok az én szabadító Istenemben.
Én pedig az Örökkévalóban hadd ujjongok, hadd vigadok üdvöm Istenében.
19 Az Úr Isten az én erősségem, hasonlókká teszi lábaimat a nőstény szarvasokéihoz, és az én magas helyeimen jártat engemet! Az éneklőmesternek, az én hangszereimmel.
Az Örökkévaló az Úr, én erőm, olyanná tette lábaimat, mint az őzek és magaslataimon lépdelnem enged. – A karmesternek hárfajátékomra.
