< Efézusiakhoz 3 >
1 Ezért vagyok én, Pál, a Krisztusnak foglya ti érettetek, a pogányokért;
2 Ha ugyan hallottátok Isten kegyelmének rendelkezését, melyet nékem adott a ti érdeketekben;
3 Hogy tudniillik kijelentés útján ismertette meg velem a titkot, a szerint, a mint az elébb megírám röviden,
4 Melynek olvasásából megérthetitek, hogy micsoda az én értelmem a Krisztus titka felől;
5 A mely egyéb időkben meg nem ismertettetett az emberek fiaival úgy, a hogy most kijelentetett az Ő szent apostolainak és prófétáinak a Lélek által:
6 Hogy tudniillik a pogányok örökös társak és egyugyanazon test tagjai és részesei az ő ígéretének a Krisztus Jézusban az evangyéliom által.
7 A melynek szolgájává lettem az Isten ama kegyelmének ajándékából, mely adatott nékem az Ő hatalmának munkája szerint.
8 Nékem, minden szentek között a legeslegkisebbnek adatott ez a kegyelem, hogy a pogányoknak hirdessem a Krisztus végére mehetetlen gazdagságát;
9 És hogy megvilágosítsam mindeneknek, hogy miképen rendelkezett Isten ama titok felől, a mely elrejtetett vala örök időktől fogva az Istenben, a ki mindeneket teremtett a Jézus Krisztus által; (aiōn )
10 Azért, hogy megismertettessék most a mennybeli fejedelemségekkel és hatalmasságokkal az egyház által az Istennek sokféle bölcsesége,
11 Amaz örök eleve-elvégezés szerint, a melyet megcselekedett a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban: (aiōn )
12 A kiben van a mi bátorságunk és bizodalommal való menetelünk Istenhez az Ő benne való hit által.
13 Azért kérlek, hogy ne csüggedjetek el az én ti érettetek való nyomorúságaim miatt, a melyek néktek dicsőségtekre vannak.
14 Ezokáért meghajtom térdeimet a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja előtt,
15 A kiről neveztetik minden nemzetség, mennyen és földön,
16 Hogy adja meg néktek az Ő dicsősége gazdagságáért, hogy hatalmasan megerősödjetek az Ő Lelke által a belső emberben;
17 Hogy lakozzék a Krisztus a hit által a ti szívetekben;
18 A szeretetben meggyökerezvén és alapot vevén, hogy megérthessétek minden szentekkel egybe, mi a szélessége és hosszúsága és mélysége és magassága az Isten jóvoltának,
19 És megismerjétek a Krisztusnak minden ismeretet felül haladó szeretetét, hogy ekképen beteljesedjetek az Istennek egész teljességéig.
20 Annak pedig, a ki véghetetlen bőséggel mindeneket megcselekedhetik, feljebb hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk, a mi bennünk munkálkodó erő szerint,
21 Annak légyen dicsőség az egyházban a Krisztus Jézusban nemzetségről nemzetségre örökkön örökké. Ámen! (aiōn )