Prédikátor 1
1 A prédikátornak, Dávid fiának, Jeruzsálem királyának beszédei.
The words of Kohelet, the son of David, king in Jerusalem:
2 Felette nagy hiábavalóság, azt mondja a prédikátor; felette nagy hiábavalóság! Minden hiábavalóság!
“Vanity of vanities,” says Kohelet; “Vanity of vanities, all is vanity.”
3 Micsoda haszna van az embernek minden ő munkájában, melylyel munkálkodik a nap alatt?
What does man gain from all his labour in which he labours under the sun?
4 Egyik nemzetség elmegy, és a másik eljő; a föld pedig mindörökké megmarad.
One generation goes, and another generation comes; but the earth remains forever.
5 És a nap feltámad, és elnyugszik a nap; és az ő helyére siet, a hol ő ismét feltámad.
The sun also rises, and the sun goes down, and hurries to its place where it rises.
6 Siet délre, és átmegy észak felé; körbe-körbe siet a szél, és a maga keringéséhez visszatér a szél.
The wind goes towards the south, and turns around to the north. It turns around continually as it goes, and the wind returns again to its courses.
7 Minden folyóvíz siet a tengerbe; mindazáltal a tenger mégis meg nem telik: akármicsoda helyre a folyóvizek siessenek, ugyanazon helyre térnek vissza.
All the rivers run into the sea, yet the sea is not full. To the place where the rivers flow, there they flow again.
8 Minden dolgok mint fáradoznak, senki ki nem mondhatja; nem elégednék meg a szem látván, sem be nem teljesednék hallásával a fül.
All things are full of weariness beyond uttering. The eye is not satisfied with seeing, nor the ear filled with hearing.
9 A mi volt, ugyanaz, a mi ezután is lesz, és a mi történt, ugyanaz, a mi ezután is történik; és semmi nincs új dolog a nap alatt.
That which has been is that which shall be, and that which has been done is that which shall be done; and there is no new thing under the sun.
10 Van valami, a miről mondják: nézd ezt, új ez; régen volt már száz esztendőkön át, melyek mi előttünk voltak.
Is there a thing of which it may be said, “Behold, this is new”? It has been long ago, in the ages which were before us.
11 Nincs emlékezet az előbbiekről; azonképen az utolsó dolgokról is, melyek jövendők, nem lesz emlékezet azoknál, a kik azután lesznek.
There is no memory of the former; neither shall there be any memory of the latter that are to come, amongst those that shall come after.
12 Én prédikátor, királya voltam Izráelnek Jeruzsálemben.
I, Kohelet, was king over Israel in Jerusalem.
13 És adám az én elmémet mindazok vizsgálására és bölcsen való tudakozására, melyek lesznek az ég alatt. Ez gonosz hiábavaló foglalatosság, melyet adott Isten az emberek fiainak, hogy gyötrődjenek vele.
I applied my heart to seek and to search out by wisdom concerning all that is done under the sky. It is a heavy burden that God has given to the sons of men to be afflicted with.
14 Láttam minden dolgokat, melyek lesznek a nap alatt, és ímé minden csak hiábavalóság, és a léleknek gyötrelme!
I have seen all the works that are done under the sun; and behold, all is vanity and a chasing after wind.
15 Az egyenetlen meg nem egyenesíthető, és a fogyatkozás meg nem számlálható.
That which is crooked can’t be made straight; and that which is lacking can’t be counted.
16 Szóltam az én elmémmel, mondván: ímé, én nagygyá lettem, és gyűjtöttem bölcseséget mindazok felett, a kik fők voltak én előttem Jeruzsálemben, és az én elmém bőven látott bölcseséget és tudományt!
I said to myself, “Behold, I have obtained for myself great wisdom above all who were before me in Jerusalem. Yes, my heart has had great experience of wisdom and knowledge.”
17 Adtam annakfelette az én elmémet a bölcseségnek tudására, és az esztelenségnek és bolondságnak megtudására. Megtudtam, hogy ez is a lélek gyötrelme.
I applied my heart to know wisdom, and to know madness and folly. I perceived that this also was a chasing after wind.
18 Mert a bölcsességnek sokaságában sok búsulás van, és valaki öregbíti a tudományt, öregbíti a gyötrelmet.
For in much wisdom is much grief; and he who increases knowledge increases sorrow.
