Prédikátor 1
1 A prédikátornak, Dávid fiának, Jeruzsálem királyának beszédei.
These are the words of the Teacher, the son of David, king in Jerusalem:
2 Felette nagy hiábavalóság, azt mondja a prédikátor; felette nagy hiábavalóság! Minden hiábavalóság!
“Futility of futilities,” says the Teacher, “futility of futilities! Everything is futile!”
3 Micsoda haszna van az embernek minden ő munkájában, melylyel munkálkodik a nap alatt?
What does a man gain from all his labor, at which he toils under the sun?
4 Egyik nemzetség elmegy, és a másik eljő; a föld pedig mindörökké megmarad.
Generations come and generations go, but the earth remains forever.
5 És a nap feltámad, és elnyugszik a nap; és az ő helyére siet, a hol ő ismét feltámad.
The sun rises and the sun sets; it hurries back to where it rises.
6 Siet délre, és átmegy észak felé; körbe-körbe siet a szél, és a maga keringéséhez visszatér a szél.
The wind blows southward, then turns northward; round and round it swirls, ever returning on its course.
7 Minden folyóvíz siet a tengerbe; mindazáltal a tenger mégis meg nem telik: akármicsoda helyre a folyóvizek siessenek, ugyanazon helyre térnek vissza.
All the rivers flow into the sea, yet the sea is never full; to the place from which the streams come, there again they flow.
8 Minden dolgok mint fáradoznak, senki ki nem mondhatja; nem elégednék meg a szem látván, sem be nem teljesednék hallásával a fül.
All things are wearisome, more than one can describe; the eye is not satisfied with seeing, nor the ear content with hearing.
9 A mi volt, ugyanaz, a mi ezután is lesz, és a mi történt, ugyanaz, a mi ezután is történik; és semmi nincs új dolog a nap alatt.
What has been will be again, and what has been done will be done again; there is nothing new under the sun.
10 Van valami, a miről mondják: nézd ezt, új ez; régen volt már száz esztendőkön át, melyek mi előttünk voltak.
Is there a case where one can say, “Look, this is new”? It has already existed in the ages before us.
11 Nincs emlékezet az előbbiekről; azonképen az utolsó dolgokról is, melyek jövendők, nem lesz emlékezet azoknál, a kik azután lesznek.
There is no remembrance of those who came before, and those yet to come will not be remembered by those who follow after.
12 Én prédikátor, királya voltam Izráelnek Jeruzsálemben.
I, the Teacher, was king over Israel in Jerusalem.
13 És adám az én elmémet mindazok vizsgálására és bölcsen való tudakozására, melyek lesznek az ég alatt. Ez gonosz hiábavaló foglalatosság, melyet adott Isten az emberek fiainak, hogy gyötrődjenek vele.
And I set my mind to seek and explore by wisdom all that is done under heaven. What a heavy burden God has laid upon the sons of men to occupy them!
14 Láttam minden dolgokat, melyek lesznek a nap alatt, és ímé minden csak hiábavalóság, és a léleknek gyötrelme!
I have seen all the things that are done under the sun, and have found them all to be futile, a pursuit of the wind.
15 Az egyenetlen meg nem egyenesíthető, és a fogyatkozás meg nem számlálható.
What is crooked cannot be straightened, and what is lacking cannot be counted.
16 Szóltam az én elmémmel, mondván: ímé, én nagygyá lettem, és gyűjtöttem bölcseséget mindazok felett, a kik fők voltak én előttem Jeruzsálemben, és az én elmém bőven látott bölcseséget és tudományt!
I said to myself, “Behold, I have grown and increased in wisdom beyond all those before me who were over Jerusalem, and my mind has observed a wealth of wisdom and knowledge.”
17 Adtam annakfelette az én elmémet a bölcseségnek tudására, és az esztelenségnek és bolondságnak megtudására. Megtudtam, hogy ez is a lélek gyötrelme.
So I set my mind to know wisdom and madness and folly; I learned that this, too, is a pursuit of the wind.
18 Mert a bölcsességnek sokaságában sok búsulás van, és valaki öregbíti a tudományt, öregbíti a gyötrelmet.
For with much wisdom comes much sorrow, and as knowledge grows, grief increases.
