Sofoniás 2
1 Szedjétek össze magatokat, szedjétek, nemzet, mely erre nem vágyik!
Treedt in uzelf, en komt tot bezinning, Tuchteloos ras:
2 Mielőtt megszületnék a végzés – mint – polyva múlnak a napok – mielőtt még nem jön reátok az Örökkévaló föllobbanó haragja, mielőtt még nem jön reátok az Örökkévaló haragjának napja.
Voordat ge verstuift op die dag Als opgejaagd kaf. Voordat op u neerkomt Jahweh’s ziedende toorn, Voordat de Dag u bereikt Van de gramschap van Jahweh.
3 Keressétek az Örökkévalót, ti mind az ország alázatosai, kik az ő törvényét cselekedték; keressetek igazságot, keressetek alázatosságot: hátha rejtve lehetnétek az Örökkévaló haragjának napján.
Zoekt Jahweh, gij nederigen der aarde, Gij allen, die zijn wil volbrengt; Zoekt gerechtigheid, zoekt nederigheid: Misschien zijt ge veilig op de Dag van de gramschap van Jahweh.
4 Mert Azza elhagyatottá lészen és Askelón pusztasággá; Asdódot délben kergetik ki és Ekrón gyökerestől kitépetik.
Want Gaza wordt een verlaten oord, Asjkelon een woestijn; Asjdod wordt opgejaagd op klaarlichte dag, Ekron ontworteld!
5 Oh ti lakói a tengermelléknek, kerétiek népe! Az Örökkévaló igéje rátok, Kanaán, filiszteusok országa: Elveszítelek, lakó nélkül lészsz!
Wee u, bewoners der zeekust, Volk der Kretenzen: Het woord van Jahweh komt over u! Kanaän, Ik zal u verwoesten, Land der Filistijnen, ge zult zonder inwoners zijn!
6 És lészen a tengermellék pásztorok tanyáivá, rétjeivé és juhok aklaivá.
De zeekust van Kreta zal een weideplaats worden, Een schapenkooi:
7 És osztály része lesz Jehúda háza maradékának, azokon legeltetnek: Askelón házaiban estennen heverésznek, mert gondol majd rájuk az Örökkévaló, az ő Istenök, és visszahozza foglyaikat.
Ze valt het Overschot ten deel Van Juda’s huis. Zij zullen daar weiden, en in Asjkelons huizen ‘s Avonds gaan rusten; Want Jahweh, hun God, zal weer naar hen omzien, Keert hun lot weer ten beste!
8 Hallottam Móáb gyalázását, és Ammón fiainak szidalmait, a melyekkel gyalázták a népemet és fennhéjáztak az ő határa ellen.
Ik heb het honen van Moab gehoord, En het schimpen der zonen van Ammon, Die mijn volk hebben gesmaad, Een hoge toon tegen zijn land gevoerd.
9 Azért, ahogy élek, úgymond az Örökkévaló, a seregek Ura, Izraél Istene, bizony Móáb olyan lesz mint Szodoma és Ammón fiai mint Amóra, csalánnak birtoka és sónak bányája és pusztaság mindörökké: népem maradéka prédálja őket és nemzetem megmaradt része birtokba veszi őket.
Zo waar Ik leef, spreekt Jahweh der heirscharen, Israëls God: Daarom zal Moab als Sodoma worden, Als Gomorra de zonen van Ammon. Een veld met doornen zal het worden, Een zouthoop, een steppe voor eeuwig; Het Overschot van mijn volk maakt het buit, De Rest van mijn natie ontvangt het tot erfdeel!
10 Ez jut nekik gőgjük fejében, a miért gyaláztak és fennhéjáztak az Örökkévaló, a seregek Urának népe ellen.
Dat zal hun lot zijn, Als loon voor hun trots; Omdat zij hebben gesmaad en gehoond Het volk van Jahweh der heirscharen.
11 Félelmetes az Örökkévaló felettük, mert elsorvasztotta mind a föld isteneit, és leborulnak előtte, kiki a maga helyéről, mind a nemzetek szigetei.
Dan zal Jahweh door hen worden gevreesd, Omdat Jahweh de goden der aarde vernielt; En iedereen zal op zijn eigen plaats Hem aanbidden, Op alle eilanden der volken!
12 Ti is kúsiták, kardom megöltjei vagytok.
Gij ook, Koesjieten Zult worden vermoord door mijn zwaard!
13 Nyújtsa ki kezét az észak ellen, veszítse el Assúrt és tegye Ninivét pusztasággá, szárazsággá, mint a sivatag.
Dan strekt Hij zijn hand tegen het noorden uit, Richt Assjoer te gronde, Maakt van Ninive een woestijn, Verdord als een steppe.
14 És heverésznek benne nyájak, mindennemű vad, pelikán is, sün is, ott hálnak oszlopcsúcsain, énekelő hang az ablakban, rom a küszöbön, mert czédrusa csupasszá lett.
Daar leggen zich de kudden neer, En allerlei wilde beesten; Kraaien en reigers Nestelen op zijn kapitélen. Hoort, het giert door zijn vensters, De verwoesting ligt op zijn drempel: Want het cederwerk Heeft men afgerukt.
15 Ez az az ujjongó város, mely biztosságban lakott, a mely azt mondta szívében: én és senki más! Mint lett pusztulássá, vadnak heverőjévé! Bárki elmegy mellette, az pisszeg, rázza kezét.
Dat is nu de dartele stad, Zo onbezorgd, Die sprak tot zichzelf: Dat ben ik, en geen ander! Hoe is zij een puinhoop geworden, Een leger voor beesten; Ieder die haar voorbijgaat, Blaast, en zwaait met de hand.
