Énekek Éneke 2
1 Én vagyok a Sárón nárczisza, a völgyek lilioma.
Es esmu roze Šaronā un lilija ielejā.
2 Mint liliom a tövisek közt, olyan kedvesem a leányok között.
Tā kā lilija starp ērkšķiem, tāda ir mana draudzene starp tām meitām.
3 Mint almafa az erdő fái közt, olyan barátom a fiuk közt, árnyékát megkívántam és ültem benne, és gyümölcse édes az ínyemnek.
Tā kā ābele starp meža kokiem, tāds ir mans draugs starp tiem dēliem. Es ilgojos sēdēt viņa pavēnī, un viņa auglis manai mutei salds.
4 Bevitt engem a boros házba és zászlója fölöttem a szerelem.
Viņš mani ved vīna namā, un mīlestība ir viņa karogs pār mani.
5 Erősítsetek engem szőlőlepénynyel, üdítsetek föl almával, mert betegje vagyok a szerelemnek.
Atspirdzinājiet mani ar vīna ogām un spēcinājiet mani ar āboliem; jo es nīkstu no mīlestības.
6 Balja fejemen alól és jobbja átölel!
Viņa kreisā roka ir apakš manas galvas, un viņa labā roka mani apkampj.
7 Megesketlek titeket, Jeruzsálem leányai, a szarvasünőkre vagy a mező őzikéire: ne ébreszszétek és ne ébresztgessétek a szerelmet, míg nincsen kedve.
Es jūs mīļi lūdzu, jūs Jeruzālemes meitas, pie tām stirnām un kalnu kazām laukā, neuztraucat un nemodinājat mīlestību, kamēr tai pašai patīk.
8 Hallga, barátom ímhol jön, szökdel a hegyeken, ugrándoz a halmokon.
Šī ir mana drauga balss; redzi, viņš nāk un lēkā pa tiem kalniem un deij pa tiem pakalniem.
9 Hasonlít barátom a szarvashoz vagy az őzök gidájához; ímhol áll házfalunk mögött, betekint az ablakon át, bepillant a rácson át.
Mans draugs ir līdzīgs stirnai vai jaunam briedim. Redzi, viņš stāv aiz sienas, skatās caur logiem un raugās caur skadriņiem.
10 Megszólalt barátom és mondta nekem: Kelj föl, kedvesem, én szépem, és jőj el!
Mans draugs atbild un saka uz mani: celies, mana draudzene, mana skaistā, un nāc!
11 Mert íme a tél elmult, az esőzés elvonult, elment;
Jo redzi, ziema ir pagājusi, stiprais lietus jau ir pārgājis un nost.
12 a virágok mutatkoztak az országban, az ének ideje elérkezett, és a gerle hangja hallatszott országunkban;
Puķes rādās laukā, dziesmu laiks atnācis, un ūbeles balss dzirdama mūsu zemē.
13 a fügefa érlelni kezdte gyümölcseit s a szőlőtők virágban állnak, illatot adnak: kelj föl, kedvesem, én szépem, és jőj el
Vīģes koks dabūjis pumpurus, un vīna koki plaukst un dod smaržu; celies, nāc, mana draudzene, mana skaistā, nāc šurp!
14 Galambom a sziklahasadékokban, a lejtő rejtekében, hadd látnom ábrázatodat, hadd hallanom hangodat, mert hangod kellemes és ábrázatod bájos.
Mans balodis akmeņu kalnos, apslēptos plaisumos, parādi man savu vaigu, dod man savu balsi dzirdēt; jo tava balss ir salda, un tavs vaigs ir mīlīgs.
15 Fogjátok meg nekünk a rókákat, a kis rókákat, szőlőrontókat, hisz a mi szőlőink virágban állanak.
Gūstat mums lapsas, tās mazās lapsas, kas vīna dārzus maitā, jo mūsu vīna dārzi stāv ziedos.
16 Barátom az enyim s én vagyok az övé, a ki a liliomok közt legeltet.
Mans draugs ir mans, es esmu viņa, kas pa tām lilijām gana.
17 Mig hűvösödik a nap és futnak az árnyékok, fordulj, légy hasonlóvá, barátom, a szarvashoz vagy az őzök gidájához a szakadékos hegyeken.
Kamēr diena metās dzestra un ēnas bēg, atgriezies, mans draugs, kā stirna, vai kā jauns briedis pa kalnu plaisumiem.
