Énekek Éneke 2
1 Én vagyok a Sárón nárczisza, a völgyek lilioma.
Ego flos campi, et lilium convallium.
2 Mint liliom a tövisek közt, olyan kedvesem a leányok között.
Sicut lilium inter spinas, sic amica mea inter filias.
3 Mint almafa az erdő fái közt, olyan barátom a fiuk közt, árnyékát megkívántam és ültem benne, és gyümölcse édes az ínyemnek.
Sicut malus inter ligna silvarum, sic dilectus meus inter filios. Sub umbra illius quem desideraveram sedi, et fructus ejus dulcis gutturi meo.
4 Bevitt engem a boros házba és zászlója fölöttem a szerelem.
Introduxit me in cellam vinariam; ordinavit in me caritatem.
5 Erősítsetek engem szőlőlepénynyel, üdítsetek föl almával, mert betegje vagyok a szerelemnek.
Fulcite me floribus, stipate me malis, quia amore langueo.
6 Balja fejemen alól és jobbja átölel!
Læva ejus sub capite meo, et dextera illius amplexabitur me.
7 Megesketlek titeket, Jeruzsálem leányai, a szarvasünőkre vagy a mező őzikéire: ne ébreszszétek és ne ébresztgessétek a szerelmet, míg nincsen kedve.
Adjuro vos, filiæ Jerusalem, per capreas cervosque camporum, ne suscitetis, neque evigilare faciatis dilectam, quoadusque ipsa velit.
8 Hallga, barátom ímhol jön, szökdel a hegyeken, ugrándoz a halmokon.
Vox dilecti mei; ecce iste venit, saliens in montibus, transiliens colles.
9 Hasonlít barátom a szarvashoz vagy az őzök gidájához; ímhol áll házfalunk mögött, betekint az ablakon át, bepillant a rácson át.
Similis est dilectus meus capreæ, hinnuloque cervorum. En ipse stat post parietem nostrum, respiciens per fenestras, prospiciens per cancellos.
10 Megszólalt barátom és mondta nekem: Kelj föl, kedvesem, én szépem, és jőj el!
En dilectus meus loquitur mihi. Surge, propera, amica mea, columba mea, formosa mea, et veni:
11 Mert íme a tél elmult, az esőzés elvonult, elment;
jam enim hiems transiit; imber abiit, et recessit.
12 a virágok mutatkoztak az országban, az ének ideje elérkezett, és a gerle hangja hallatszott országunkban;
Flores apparuerunt in terra nostra; tempus putationis advenit: vox turturis audita est in terra nostra;
13 a fügefa érlelni kezdte gyümölcseit s a szőlőtők virágban állnak, illatot adnak: kelj föl, kedvesem, én szépem, és jőj el
ficus protulit grossos suos; vineæ florentes dederunt odorem suum. Surge, amica mea, speciosa mea, et veni:
14 Galambom a sziklahasadékokban, a lejtő rejtekében, hadd látnom ábrázatodat, hadd hallanom hangodat, mert hangod kellemes és ábrázatod bájos.
columba mea, in foraminibus petræ, in caverna maceriæ, ostende mihi faciem tuam, sonet vox tua in auribus meis: vox enim tua dulcis, et facies tua decora.
15 Fogjátok meg nekünk a rókákat, a kis rókákat, szőlőrontókat, hisz a mi szőlőink virágban állanak.
Capite nobis vulpes parvulas quæ demoliuntur vineas: nam vinea nostra floruit.
16 Barátom az enyim s én vagyok az övé, a ki a liliomok közt legeltet.
Dilectus meus mihi, et ego illi, qui pascitur inter lilia,
17 Mig hűvösödik a nap és futnak az árnyékok, fordulj, légy hasonlóvá, barátom, a szarvashoz vagy az őzök gidájához a szakadékos hegyeken.
donec aspiret dies, et inclinentur umbræ. Revertere; similis esto, dilecte mi, capreæ, hinnuloque cervorum super montes Bether.
