Énekek Éneke 2
1 Én vagyok a Sárón nárczisza, a völgyek lilioma.
Minä olen Saronin kukkanen, ja kukoistus laaksossa.
2 Mint liliom a tövisek közt, olyan kedvesem a leányok között.
Niinkuin ruusu orjantappuroissa, niin on armaani tytärten seassa.
3 Mint almafa az erdő fái közt, olyan barátom a fiuk közt, árnyékát megkívántam és ültem benne, és gyümölcse édes az ínyemnek.
Niinkuin omenapuu metsäpuiden seassa, niin on ystäväni poikain seassa: minä istun hänen varjossansa, jota minä anon, ja hänen hedelmänsä on minun suussani makia.
4 Bevitt engem a boros házba és zászlója fölöttem a szerelem.
Hän johdattaa minua viinakellariinsa; ja rakkaus on hänen lippunsa minun päälläni.
5 Erősítsetek engem szőlőlepénynyel, üdítsetek föl almával, mert betegje vagyok a szerelemnek.
Virvoittakaat minua viinaleileillä, ja vahvistakaat minua omenilla; sillä minä olen sairas rakkaudesta.
6 Balja fejemen alól és jobbja átölel!
Hänen vasen kätensä on minun pääni alla, hänen oikia kätensä halaa minua.
7 Megesketlek titeket, Jeruzsálem leányai, a szarvasünőkre vagy a mező őzikéire: ne ébreszszétek és ne ébresztgessétek a szerelmet, míg nincsen kedve.
Minä vannotan tietä, Jerusalemin tyttäret, metsävuohten eli naaraspeurain kautta kedolla, ettette herätä eli vaivaa armastani, siihen asti kuin hän itse tahtoo.
8 Hallga, barátom ímhol jön, szökdel a hegyeken, ugrándoz a halmokon.
Tämä on ystäväni ääni, katso, hän tulee: hän hyppää vuorilla ja karkaa kukkuloille.
9 Hasonlít barátom a szarvashoz vagy az őzök gidájához; ímhol áll házfalunk mögött, betekint az ablakon át, bepillant a rácson át.
Ystäväni on metsävuohen eli nuoren peuran kaltainen: katso, hän seisoo seinän takana, ja katsoo akkunasta sisälle, ja kurkistelee häkin lävitse.
10 Megszólalt barátom és mondta nekem: Kelj föl, kedvesem, én szépem, és jőj el!
Ystäväni vastaa ja sanoo minulle: nouse armaani, ihanaiseni, ja tule.
11 Mert íme a tél elmult, az esőzés elvonult, elment;
Sillä katso, talvi on kulunut, ja sade lakannut ja mennyt pois:
12 a virágok mutatkoztak az országban, az ének ideje elérkezett, és a gerle hangja hallatszott országunkban;
Kukkaset ovat puhjenneet kedolla, kevät on tullut, ja toukomettisen ääni kuuluu meidän maassamme;
13 a fügefa érlelni kezdte gyümölcseit s a szőlőtők virágban állnak, illatot adnak: kelj föl, kedvesem, én szépem, és jőj el
Fikunapuut puhkeevat, viinapuut kukoistavat ja antavat hajunsa: nouse, armaani, ihanaiseni, ja tule.
14 Galambom a sziklahasadékokban, a lejtő rejtekében, hadd látnom ábrázatodat, hadd hallanom hangodat, mert hangod kellemes és ábrázatod bájos.
Kyhkyläiseni vuoren raossa ja kivirauniossa, anna minun nähdä kasvos, anna minun kuulla äänes; sillä sinun äänes on suloinen, ja kasvos ihanainen.
15 Fogjátok meg nekünk a rókákat, a kis rókákat, szőlőrontókat, hisz a mi szőlőink virágban állanak.
Ottakaat meille ketut kiinni, ne vähät ketut, jotka turmelevat viinamäet; sillä meidän viinamäkemme ovat röhkäleillä.
16 Barátom az enyim s én vagyok az övé, a ki a liliomok közt legeltet.
Ystäväni on minun, ja minä hänen, joka kaitsee kukkasten keskellä,
17 Mig hűvösödik a nap és futnak az árnyékok, fordulj, légy hasonlóvá, barátom, a szarvashoz vagy az őzök gidájához a szakadékos hegyeken.
Siihenasti että päivä jäähtyy ja varjot kulkevat pois. Palaja, ole niinkuin metsävuohi, ystäväni, eli niinkuin nuori peura Eroitusvuorilla.
