Énekek Éneke 2
1 Én vagyok a Sárón nárczisza, a völgyek lilioma.
Já jsem růže Sáronská, a lilium při dolinách.
2 Mint liliom a tövisek közt, olyan kedvesem a leányok között.
Jako lilium mezi trním, tak přítelkyně má mezi pannami.
3 Mint almafa az erdő fái közt, olyan barátom a fiuk közt, árnyékát megkívántam és ültem benne, és gyümölcse édes az ínyemnek.
Jako jabloň mezi dřívím lesním, tak milý můj mezi mládenci. V stínu jeho žádostiva jsem byla seděti, a sedímť; nebo ovoce jeho sladké jest ústům mým.
4 Bevitt engem a boros házba és zászlója fölöttem a szerelem.
Uvedl mne na hody, maje za korouhev lásku ke mně.
5 Erősítsetek engem szőlőlepénynyel, üdítsetek föl almával, mert betegje vagyok a szerelemnek.
Očerstvětež mne těmi flašemi, posilňte mne těmi jablky, nebo umdlévám milostí,
6 Balja fejemen alól és jobbja átölel!
Levice jeho pod hlavou mou, a pravicí svou objímá mne.
7 Megesketlek titeket, Jeruzsálem leányai, a szarvasünőkre vagy a mező őzikéire: ne ébreszszétek és ne ébresztgessétek a szerelmet, míg nincsen kedve.
Zavazujiť vás přísahou, dcery Jeruzalémské, skrze srny a laně polní, abyste nebudily a nevyrážely ze sna milého mého, dokudž by nechtěl.
8 Hallga, barátom ímhol jön, szökdel a hegyeken, ugrándoz a halmokon.
Hlas milého mého, aj, onť se béře, skáče po těch horách, poskakuje na těch pahrbcích.
9 Hasonlít barátom a szarvashoz vagy az őzök gidájához; ímhol áll házfalunk mögött, betekint az ablakon át, bepillant a rácson át.
Podobný jest milý můj srně aneb mladému jelenu; aj, on stojí za stěnou naší, vyhlédá z oken, patří skrze mříži.
10 Megszólalt barátom és mondta nekem: Kelj föl, kedvesem, én szépem, és jőj el!
Ozval se milý můj, a řekl mi: Vstaň, přítelkyně má, krásná má, a poď.
11 Mert íme a tél elmult, az esőzés elvonult, elment;
Nebo aj, zima pominula, prška přestala a odešla.
12 a virágok mutatkoztak az országban, az ének ideje elérkezett, és a gerle hangja hallatszott országunkban;
Kvítíčko se ukazuje po zemi, čas prozpěvování přišel, a hlas hrdličky slyší se v krajině naší.
13 a fügefa érlelni kezdte gyümölcseit s a szőlőtők virágban állnak, illatot adnak: kelj föl, kedvesem, én szépem, és jőj el
Fík vypustil holičky své, a réví rozkvetlé vydalo vůni. Vstaniž, přítelkyně má, krásná má, a poď.
14 Galambom a sziklahasadékokban, a lejtő rejtekében, hadd látnom ábrázatodat, hadd hallanom hangodat, mert hangod kellemes és ábrázatod bájos.
Holubičko má, v rozsedlinách skalních, v skrýši příkré, ukaž mi oblíčej svůj, nechať slyším hlas tvůj; nebo hlas tvůj libý jest, a oblíčej tvůj žádostivý.
15 Fogjátok meg nekünk a rókákat, a kis rókákat, szőlőrontókat, hisz a mi szőlőink virágban állanak.
Zlapejte nám lišky, lišky maličké, ješto škodu dělají na vinicích, poněvadž vinice naše kvete.
16 Barátom az enyim s én vagyok az övé, a ki a liliomok közt legeltet.
Milý můj jest můj, a já jeho, jenž pase mezi lilium.
17 Mig hűvösödik a nap és futnak az árnyékok, fordulj, légy hasonlóvá, barátom, a szarvashoz vagy az őzök gidájához a szakadékos hegyeken.
Ažby zavítal ten den, a utekli by stínové ti, navratiž se, připodobni se, milý můj, srně neb mladému jelenu na horách Beter.
