Zsoltárok 95

1 Jertek, ujjongjunk az Örökkévalónak, riadjunk üdvünk sziklájának.

Kom, lat oss fegnast for Herren, lat oss ropa av frygd for vårt frelse-berg!

2 Járuljunk szine elé hálaszóval, dalokkal riadjunk neki!

Lat oss stiga fram for hans åsyn med lovsong, lat oss syngja vår fagnad for honom i salmar!

3 Mert nagy Isten az Örökkévaló s nagy király mind az istenek fölött;

For ein stor Gud er Herren og ein stor konge yver alle gudar,

4 kinek kezében vannak a föld mélységei, s övéi a hegyek magasságai;

han som i si hand hev det djupaste av jordi, og som eig topparne av fjelli.

5 kié a tenger, s ő készítette, s a szárazföldet kezei alkották.

Han eig havet, for han hev skapt det, og turrlendet hev hans hender laga.

6 Jőjjetek, boruljunk le s hajoljunk meg, térdeljünk az Örökkévaló, a mi teremtőnk előtt.

Kom, lat oss falla ned og bøygja oss, lat oss bøygja kne for Herren, vår skapar!

7 Mert Ő a mi Istenünk, s mi legelésének népe és kezének juhai – e napon vajha hallgatnátok szavára.

For han er vår Gud, og me er det folk han føder, og den hjord som handi hans leider. Å, vilde de høyra på hans røyst i dag!

8 Ne keményítsétek meg szíveteket mint Meribánál, mint Massza napján a pusztában,

Forherd ikkje dykkar hjarta som ved Meriba, som på Massa-dagen i øydemarki,

9 a hol megkisértettek engem őseitek, próbára tettek, bár látták cselekvésemet.

der federne dykkar freista meg! Dei prøvde meg, endå dei hadde set mi gjerning.

10 Negyven évig undorodtam a nemzedéktől s mondtam: tévelygő szívűek népe ők, s ők nem ismerik utjaimat;

I fyrti år var eg leid av den ætti, og eg sagde: «Dei er eit folk med villfarande hjarta, og dei kjenner ikkje vegarne mine.»

11 úgy hogy megesküdtem haragomban: nem fognak bemenni nyugvó helyembe!

So svor eg i min vreide: «Sanneleg, dei skal ikkje koma inn til mi kvila.»