Zsoltárok 95

1 Jertek, ujjongjunk az Örökkévalónak, riadjunk üdvünk sziklájának.

Kom, la oss juble for Herren, la oss rope med fryd for vår frelses klippe!

2 Járuljunk szine elé hálaszóval, dalokkal riadjunk neki!

La oss trede frem for hans åsyn med pris, la oss juble for ham med salmer!

3 Mert nagy Isten az Örökkévaló s nagy király mind az istenek fölött;

For Herren er en stor Gud og en stor konge over alle guder,

4 kinek kezében vannak a föld mélységei, s övéi a hegyek magasságai;

han som har jordens dyp i sin hånd og fjellenes høider i eie,

5 kié a tenger, s ő készítette, s a szárazföldet kezei alkották.

han som eier havet, for han har skapt det, og hans hender har gjort det tørre land.

6 Jőjjetek, boruljunk le s hajoljunk meg, térdeljünk az Örökkévaló, a mi teremtőnk előtt.

Kom, la oss kaste oss ned og bøie kne, la oss knele for Herrens, vår skapers åsyn!

7 Mert Ő a mi Istenünk, s mi legelésének népe és kezének juhai – e napon vajha hallgatnátok szavára.

For han er vår Gud, og vi er det folk han før, og den hjord hans hånd leder. Vilde I dog idag høre hans røst!

8 Ne keményítsétek meg szíveteket mint Meribánál, mint Massza napján a pusztában,

Forherd ikke eders hjerte, likesom ved Meriba, likesom på Massadagen i ørkenen,

9 a hol megkisértettek engem őseitek, próbára tettek, bár látták cselekvésemet.

hvor eders fedre fristet mig! De satte mig på prøve, de som dog hadde sett min gjerning.

10 Negyven évig undorodtam a nemzedéktől s mondtam: tévelygő szívűek népe ők, s ők nem ismerik utjaimat;

Firti år vemmedes jeg ved den slekt, og jeg sa: De er et folk med forvillet hjerte, og de kjenner ikke mine veier.

11 úgy hogy megesküdtem haragomban: nem fognak bemenni nyugvó helyembe!

Så svor jeg i min vrede: Sannelig, de skal ikke komme inn til min hvile.