Zsoltárok 95

1 Jertek, ujjongjunk az Örökkévalónak, riadjunk üdvünk sziklájának.

Kom, lad os juble for HERREN, raabe af fryd for vor Frelses Klippe,

2 Járuljunk szine elé hálaszóval, dalokkal riadjunk neki!

møde med Tak for hans Aasyn, juble i Sang til hans Pris!

3 Mert nagy Isten az Örökkévaló s nagy király mind az istenek fölött;

Thi HERREN er en vældig Gud, en Konge stor over alle Guder;

4 kinek kezében vannak a föld mélységei, s övéi a hegyek magasságai;

i hans Haand er Jordens Dybder, Bjergenes Tinder er hans;

5 kié a tenger, s ő készítette, s a szárazföldet kezei alkották.

Havet er hans, han har skabt det, det tørre Land har hans Hænder dannet.

6 Jőjjetek, boruljunk le s hajoljunk meg, térdeljünk az Örökkévaló, a mi teremtőnk előtt.

Kom, lad os bøje os, kaste os ned, knæle for HERREN, vor Skaber!

7 Mert Ő a mi Istenünk, s mi legelésének népe és kezének juhai – e napon vajha hallgatnátok szavára.

Thi han er vor Gud, og vi er det Folk, han vogter, den Hjord, han leder. Ak, lytted I dog i Dag til hans Røst:

8 Ne keményítsétek meg szíveteket mint Meribánál, mint Massza napján a pusztában,

»Forhærder ej eders Hjerte som ved Meriba, som dengang ved Massa i Ørkenen,

9 a hol megkisértettek engem őseitek, próbára tettek, bár látták cselekvésemet.

da eders Fædre fristede mig, prøved mig, skønt de havde set mit Værk.

10 Negyven évig undorodtam a nemzedéktől s mondtam: tévelygő szívűek népe ők, s ők nem ismerik utjaimat;

Jeg væmmedes fyrretyve Aar ved denne Slægt, og jeg sagde: Det er et Folk med vildfarne Hjerter, de kender ej mine Veje.

11 úgy hogy megesküdtem haragomban: nem fognak bemenni nyugvó helyembe!

Saa svor jeg da i min Vrede: De skal ikke gaa ind til min Hvile!«