Zsoltárok 90
1 Ima Mózestől, az Isten emberétől. Uram! Menedék voltál te nekünk nemzedékben meg nemzedékben.
En bön Mose dens Guds mansens. Herre, du äst vår tillflykt, ifrå slägte till slägte.
2 Mielőtt hegyek születtek és létesítottél földet és világot és öröktől örökké te vagy Isten.
Förr än bergen vordo, och jorden och verlden skapade blefvo, äst du Gud, af evighet till evighet;
3 Viaszatéríted a halandót szétporlásig és azt mondod: térjetek vissza, emberfiai!
Du som låter menniskorna dö, och säger: Kommer igen, I menniskors barn.
4 Mert ezer esztendő a te szemeidben, akár a tegnapi nap, midőn elvonul s az őrszak az éjjelen.
Ty tusende år äro för dig såsom den dag i går framgick, och såsom en nattväkt.
5 Elsodortad őket, mintegy alvásban vannak: reggel mint a fű felsarjad,
Du låter dem gå sin kos såsom en ström; och äro såsom en sömn; likasom gräs, det dock snarliga förvissnar;
6 reggel virul és felsarjad, estére elhervad és elszárad.
Det der bittida blomstras, och snart vissnar; och på aftonen afhugget varder, och förtorkas.
7 Mert elfogyatkoztunk haragod által, és heved által megrémültünk.
Det gör din vrede, att vi så förgås, och din grymhet, att vi så hasteliga hädan måste.
8 Magad elé helyezted bűneinket, rejtelmeinket arczod világosságába.
Ty våra missgerningar sätter du för dig, våra okända synder i ljuset för ditt ansigte.
9 Mert mind a napjaink eltüntek felindulásod által, elfogyasztottuk éveinket, mint leheletet.
Derföre gå alle våre dagar sin kos genom dina vrede; vi lykte vår år såsom ett tal.
10 Éveink napjai – van azokban hetven esztendő s ha jó erőben, nyolczvan esztendő; és büszkeségük: fáradság és baj, mert sebesen elillan s mi tova rebbentünk.
Vårt lif varar sjutio år, åt högsta åttatio år; och då det bäst varit; hafver, så hafver det möda och arbete varit; ty det går snart sin kos, lika som vi flöge bort.
11 Ki ismeri haragodnak hatalmát, s a mely olyan mint a félelmed, felindulásodat?
Men ho tror det, att du så svårliga vredgas? Och ho fruktar sig för sådana dine grymhet?
12 Napjainkat számlálni ekkép tudasd, hogy bölcs szívet nyerjünk.
Lär oss betänka, att vi dö måste, på det vi måge förståndige varda.
13 Fordulj felénk, Örökkévaló, – meddig még? – és könyörülj meg szolgáidon.
Herre, vänd dig dock till oss igen, och var dinom tjenarom nådelig.
14 Engedj jóllaknunk reggel szereteteddel, hadd ujjongjunk és örüljünk minden napjainkban.
Uppfyll oss bittida med dine nåd; så vilje vi fröjdas, och glade vara i våra lifsdagar.
15 Örvendeztess minket, mint a hány napon át szenvedtettél, a hány éven át bajt láttunk.
Gläd oss igen, efter det du oss så länge plågat hafver, efter det vi så länge olycko lidit hafve.
16 Jelenjék meg szolgáidnak a te cselekvésed és a te díszed gyermekeiken.
Bete dinom tjenarom dina gerningar, och dina äro deras barnom.
17 S legyen az Úrnak a mi Istenünknek kelleme mi rajtunk, s kezeink munkáját szilárdítsd meg nálunk, a kezeink munkáját – szilárdítsd azt meg!
Och Herren, vår Gud, vare oss blid, och främje våra händers verk med oss; ja våra händers verk främje han.
