< Zsoltárok 9 >
1 A karmesternek, Mút-labbénre. Zsoltár Dávidtól. Hadd magasztalom az Örökkévalót egész szívemmel, hadd beszélem el mind a csodatotteidet!
2 Hadd örvendek és ujjongok benned, hadd zengem nevedet, oh Legfelső!
3 A mikor hátrafordulnak ellenségeim, megbotlanak s elvesznek színed elől.
4 Mert te elvégezted ítéletemet és ügyemet, trónra ültél, igazságos biró.
5 Megdorgáltál nemzeteket, elveszítotted a gonoszt, eltörölted nevüket mindörökre.
6 Az ellenségek eltüntek – romok mindétig; városokat szakítottál ki – elveszett az ő emlékük.
7 De az Örökkévaló örökké trónol, megszilárdította az ítéletre trónját.
8 És ő itéli igazsággal a világot, megbírálja a nemzeteket egyenességgel;
9 hogy legyen az Örökkévaló mentsvárúl az elnyomottnak, mentsvárúl az inség idejében.
10 Bíznak tehát benned, a kik nevedet ismerik, mert nem hagytad el a téged keresőket, Örökkévaló.
11 Zengjetek az Örökkévalónak, ki Cziónban székel, jelentsétek a népek közt cselekedeteit.
12 Mert a ki az elontott vért követeli, megemlékezett azokról, nem felejtette el az alázatosak kiáltását.
13 Kegyelmezz nekem, Örökkévaló, lásd nyomorgásomat gyülölőimtől, ki fölemelsz engem a halál kapúiból;
14 azért, hogy elbeszélhessem minden dicséretedet, Czión leányának kapuiban vigadhassak segítségedben.
15 Elsülyedtek nemzetek a veremben, melyet készítottek; a hálóban, melyet elrejtettek, megfogatott a lábuk.
16 Megismertette magát az Örökkévaló: ítéletet elvégzett, keze művei által tőrbe esik a gonosz. Higgájón. Széla.
17 Az alvilágba térnek a gonoszok, mind a nemzetek, az istenfelejtők. (Sheol )
18 Mert nem mindétig felejtetik el a szűkölködő, a szegények reménye nem vész el örökké.
19 Kelj föl, Örökkévaló, ne hatalmaskodjék a halandó, itéltessenek a nemzetek a te színed előtt;
20 szerezz, Örökkévaló, félelmet nekik, tudják meg a nemzetek, hogy halandók ők! Széla.
