< Zsoltárok 88 >
1 Ének, zsoltár. Kórach fiaitól. A karmesternek, Máchalát szerint, éneklésre. Oktató dal az ezráchi Hémántól. Örökkévaló, segítségem Istene, nappal kiáltok, meg éjjel teelőtted;
2 jusson eléd imádságom, hajlítsd füledet fohászkodásomra.
3 Mert jóllakott lelkem bajokkal és életem az alvilághoz ért. (Sheol )
4 Azokhoz számíttattam, kik a gödörbe szállnak, olyan lettem mint erő nélkül levő férfi
5 a holtak között, odavetve, miként megölöttek, sírban fekvők, kikről nem emlékezel többé, hisz ők elszakíttattak kezedtől.
6 Helyeztél engem a legal só gödörbe, sötétségbe, mélységbe.
7 Haragod reám eresztette súlyát, és mind a hullámaiddal sújtottál. Széla.
8 Eltávolítottad ismerőseimet tőlem, utálattá tettél engem nekik, elzárva vagyok, nem juthatok ki.
9 Szemem elepedt a nyomortól, hívtalak téged, Örökkévaló, mindennap, kiterjesztettem hozzád kezeimet.
10 A holtaknak teszel-e csodát, avagy árnyak kelnek-e föl, magasztalnak-e téged? Széla.
11 Elbeszélik-e a sírban szeretetedet, hűségedet az enyészetben?
12 Ismerik-e a sötétségben csodádat, és igazságodat a feledés országában?
13 Én pedig hozzád, oh Örökkévaló, fohászkodtam és reggel elédbe jut imádságom.
14 Miért, oh Örökkévaló, veted el lelkemet, rejted el arczodat előlem?
15 Szegény vagyok én és sínylődő ifjuságtól fogva, viselem ijedelmeidet, oda vagyok.
16 Elvonulnak fölöttem föllobbanásaid, rettentéseid megsemmisítettek engem.
17 Körülvettek mint a víz egész nap, közrefogtak engem egyaránt.
18 Eltávolítottál tőlem barátot és társat, ismerőseim – csupa sötétség.
