Zsoltárok 88

1 Ének, zsoltár. Kórach fiaitól. A karmesternek, Máchalát szerint, éneklésre. Oktató dal az ezráchi Hémántól. Örökkévaló, segítségem Istene, nappal kiáltok, meg éjjel teelőtted;

(En Sang. En Salme af Koras Sønner. Til Sangmesteren. Al-mahalat-leannot. En Maskil af Ezraitten Heman.) HERRE min Gud, jeg råber om dagen, om Natten når mit Skrig til dig;

2 jusson eléd imádságom, hajlítsd füledet fohászkodásomra.

lad min Bøn komme frem for dit Åsyn, til mit Klageråb låne du Øre!

3 Mert jóllakott lelkem bajokkal és életem az alvilághoz ért. (Sheol h7585)

Thi min Sjæl er mæt af Lidelser, mit Liv er Dødsriget nær, (Sheol h7585)

4 Azokhoz számíttattam, kik a gödörbe szállnak, olyan lettem mint erő nélkül levő férfi

jeg regnes blandt dem, der sank i Graven, er blevet som den, det er ude med,

5 a holtak között, odavetve, miként megölöttek, sírban fekvők, kikről nem emlékezel többé, hisz ők elszakíttattak kezedtől.

kastet hen imellem de døde, blandt faldne, der hviler i Graven, hvem du ej mindes mere, thi fra din Hånd er de revet.

6 Helyeztél engem a legal só gödörbe, sötétségbe, mélységbe.

Du har lagt mig i den underste Grube, på det mørke, det dybe Sted;

7 Haragod reám eresztette súlyát, és mind a hullámaiddal sújtottál. Széla.

tungt hviler din Vrede på mig, alle dine Brændinger lod du gå over mig. (Sela)

8 Eltávolítottad ismerőseimet tőlem, utálattá tettél engem nekik, elzárva vagyok, nem juthatok ki.

Du har fjernet mine Frænder fra mig, gjort mig vederstyggelig for dem; jeg er fængslet, kan ikke gå ud,

9 Szemem elepedt a nyomortól, hívtalak téged, Örökkévaló, mindennap, kiterjesztettem hozzád kezeimet.

mit Øje er sløvt af Vånde. Hver Dag, HERRE, råber jeg til dig og rækker mine Hænder imod dig.

10 A holtaknak teszel-e csodát, avagy árnyak kelnek-e föl, magasztalnak-e téged? Széla.

Gør du Undere for de døde, står Skyggerne op og takker dig? (Sela)

11 Elbeszélik-e a sírban szeretetedet, hűségedet az enyészetben?

Tales der om din Nåde i Graven, i Afgrunden om din Trofasthed?

12 Ismerik-e a sötétségben csodádat, és igazságodat a feledés országában?

Er dit Under kendt i Mørket, din Retfærd i Glemselens Land?

13 Én pedig hozzád, oh Örökkévaló, fohászkodtam és reggel elédbe jut imádságom.

Men jeg, o HERRE, jeg råber til dig, om Morgenen kommer min Bøn dig i Møde.

14 Miért, oh Örökkévaló, veted el lelkemet, rejted el arczodat előlem?

Hvorfor forstøder du, HERRE, min Sjæl og skjuler dit Åsyn for mig?

15 Szegény vagyok én és sínylődő ifjuságtól fogva, viselem ijedelmeidet, oda vagyok.

Elendig er jeg og Døden nær, dine Rædsler har omgivet mig fra min Ungdom;

16 Elvonulnak fölöttem föllobbanásaid, rettentéseid megsemmisítettek engem.

din Vredes Luer går over mig, dine Rædsler har lagt mig øde,

17 Körülvettek mint a víz egész nap, közrefogtak engem egyaránt.

som Vand er de om mig Dagen lang, til Hobe slutter de Kreds om mig;

18 Eltávolítottál tőlem barátot és társat, ismerőseim – csupa sötétség.

Ven og Frænde fjerned du fra mig, holdt mine Kendinge borte.