Zsoltárok 88
1 Ének, zsoltár. Kórach fiaitól. A karmesternek, Máchalát szerint, éneklésre. Oktató dal az ezráchi Hémántól. Örökkévaló, segítségem Istene, nappal kiáltok, meg éjjel teelőtted;
En Sang. En Salme af Koras Sønner. Til Sangmesteren. Al-mahalat-leannot. En Maskil af Ezraiten Heman. HERRE min Gud, jeg raaber om Dagen, om Natten naar mit Skrig til dig;
2 jusson eléd imádságom, hajlítsd füledet fohászkodásomra.
lad min Bøn komme frem for dit Aasyn, til mit Klageraab laane du Øre!
Thi min Sjæl er mæt af Lidelser, mit Liv er Dødsriget nær, (Sheol h7585)
4 Azokhoz számíttattam, kik a gödörbe szállnak, olyan lettem mint erő nélkül levő férfi
jeg regnes blandt dem, der sank i Graven, er blevet som den, det er ude med,
5 a holtak között, odavetve, miként megölöttek, sírban fekvők, kikről nem emlékezel többé, hisz ők elszakíttattak kezedtől.
kastet hen imellem de døde, blandt faldne, der hviler i Graven, hvem du ej mindes mere, thi fra din Haand er de revet.
6 Helyeztél engem a legal só gödörbe, sötétségbe, mélységbe.
Du har lagt mig i den underste Grube, paa det mørke, det dybe Sted;
7 Haragod reám eresztette súlyát, és mind a hullámaiddal sújtottál. Széla.
tungt hviler din Vrede paa mig, alle dine Brændinger lod du gaa over mig. (Sela)
8 Eltávolítottad ismerőseimet tőlem, utálattá tettél engem nekik, elzárva vagyok, nem juthatok ki.
Du har fjernet mine Frænder fra mig, gjort mig vederstyggelig for dem; jeg er fængslet, kan ikke gaa ud,
9 Szemem elepedt a nyomortól, hívtalak téged, Örökkévaló, mindennap, kiterjesztettem hozzád kezeimet.
mit Øje er sløvt af Vaande. Hver Dag, HERRE, raaber jeg til dig og rækker mine Hænder imod dig.
10 A holtaknak teszel-e csodát, avagy árnyak kelnek-e föl, magasztalnak-e téged? Széla.
Gør du Undere for de døde, staar Skyggerne op og takker dig? (Sela)
11 Elbeszélik-e a sírban szeretetedet, hűségedet az enyészetben?
Tales der om din Naade i Graven, i Afgrunden om din Trofasthed?
12 Ismerik-e a sötétségben csodádat, és igazságodat a feledés országában?
Er dit Under kendt i Mørket, din Retfærd i Glemselens Land?
13 Én pedig hozzád, oh Örökkévaló, fohászkodtam és reggel elédbe jut imádságom.
Men jeg, o HERRE, jeg raaber til dig, om Morgenen kommer min Bøn dig i Møde.
14 Miért, oh Örökkévaló, veted el lelkemet, rejted el arczodat előlem?
Hvorfor forstøder du, HERRE, min Sjæl og skjuler dit Aasyn for mig?
15 Szegény vagyok én és sínylődő ifjuságtól fogva, viselem ijedelmeidet, oda vagyok.
Elendig er jeg og Døden nær, dine Rædsler har omgivet mig fra min Ungdom;
16 Elvonulnak fölöttem föllobbanásaid, rettentéseid megsemmisítettek engem.
din Vredes Luer gaar over mig, dine Rædsler har lagt mig øde,
17 Körülvettek mint a víz egész nap, közrefogtak engem egyaránt.
som Vand er de om mig Dagen lang, til Hobe slutter de Kreds om mig;
18 Eltávolítottál tőlem barátot és társat, ismerőseim – csupa sötétség.
Ven og Frænde fjerned du fra mig, holdt mine Kendinge borte.
