Zsoltárok 74
1 Oktató dal. Ászáftól. Miért vetettél el, Isten, mindenkorra, füstöl haragod legelőd juhai ellen?
Gud! hvorfor har du forkastet os evindelig; din Vrede ryger imod din Græsgangs Hjord.
2 Emlékezzél meg községedről, melyet szereztél hajdanában, örökséged törzséről, melyet megváltottál; Czión hegyéről, a melyen lakoztál!
Kom din Menighed i Hu, som du forhvervede i fordums Tid, som du genløste, til at være din Arvs Stamme, dette Zions Bjerg, som du bor paa.
3 Emeld lépteidet az örök romok felé; mindenképen rombolt az ellenség a szentélyben.
Opløft dine Trin til de evigt ødelagte Steder; Fjenden har handlet ilde med alting i Helligdommen.
4 Ordítottak szorongatóid gyülekezőhelyed belsejében, tették az ő jeleiket jelekké.
Dine Modstandere have brølet midt i din Forsamling, de have sat deres Tegn op til Tegn.
5 Úgy tünik föl, mint a ki fölfelé viszi a fák sűrűjébe a fejszéket;
Det ser ud, som naar een hæver Økserne højt imod Træets tætte Grene.
6 s most faragványait egyaránt baltákkal és csákányokkal leütik.
Og nu de Ting, som vare derudi af udskaaret Arbejde, dem have de sønderslaaet med Økser og Hamre.
7 Tűzbe borították szentélyedet, földig szentségtelenítotték meg neved hajlékát.
De have sat Ild paa din Helligdom, de have vanhelliget dit Navns Bolig, lige til Jorden.
8 Mondták szivükben: Nyomjuk el egyaránt! Elégették Istennek mind a gyülekező helyeit az országban.
De have sagt i deres Hjerte: Lader os kue dem tilsammen; de have opbrændt alle Guds Forsamlingshuse i Landet.
9 Jeleinket nem láttuk, nincs többé próféta és nálunk senki sincs, a ki tudná, meddig?
Vi se ikke vore egne Tegn; der er ingen Profet ydermere og ingen hos os, som ved, hvor længe det skal vare.
10 Meddig, oh Isten, gyaláz a szorongató, káromolja az ellenség nevedet mindétig?
Gud! hvor længe skal Modstanderen forhaane, skal Fjenden foragte dit Navn evindelig?
11 Mért vonod vissza kezedet s jobbodat? Húzd ki öledből, semmisíts!
Hvorfor drager du din Haand, din højre Haand tilbage? Tag den ud fra din Barm, ødelæg dem!
12 Hiszen Isten a királyom hajdantól fogva, ki segítséget mível a földön.
Gud er dog min Konge fra fordums Tid, som skaber Frelse midt paa Jorden.
13 Te szétmorzsoltad erőddel a tengert, összetörted a szörnyetegek fejeit a vize-ken;
Du adskilte Havet med din Styrke, du sønderbrød Havuhyrernes Hoveder i Vandene.
14 te szétzúztad a leviátán fejeit, adod eledelül a pusztalakók népének;
Du knuste Leviathans Hoveder, du gav Folket i Ørken den til Spise.
15 te hasítottál forrást és patakot, te kiszárítottál tartós folyamokat.
Du lod Kilde og Bæk bryde frem, du udtørrede de altid rindende Floder.
16 Tied a nappal, tied az éjjel is, te készítottél világítót és napot;
Dagen hører dig til, Natten hører dig ogsaa til, du har beredt Lys og Sol.
17 te megállapítottad mind a föld határait, nyár és tél, te alkottad őket.
Du har sat alle Jordens Grænser; Sommer og Vinter, dem har du beskikket.
18 Emlékezzél meg erről: ellenség gyalázta az Örökkévalót és aljas nép káromolta nevedet.
Kom dette i Hu: Fjenden forhaanede Herren, og et Folk af Daarer foragtede dit Navn.
19 Ne add a vadnak gerliczéd lelkét, szegényeid életét ne felejtsd el mindenkorra.
Giv ikke vilde Dyr din Turteldues Sjæl, glem ikke dine elendiges Liv evindelig!
20 Tekints a szövetségre; mert megteltek az ország sötét helyei erőszak tanyáival.
Se til Pagten; thi Jordens mørke Steder ere fulde af Volds Boliger.
21 Ne térjen vissza megszégyenülten az elnyomott, szegény és szűkölködő dicsérjék nevedet!
Lad den ringe ikke vende beskæmmet tilbage, lad den elendige og fattige love dit Navn!
22 Kelj föl, Ieten, vidd ügyedet, emlékezzél gyalázásodról az aljas részéről egész nap.
Gud! gør dig rede, udfør din Sag; kom din Forhaanelse i Hu, som dig sker af Daaren den ganske Dag.
23 Ne felejtsd el szorongatóid hangját, támadóid zajongását, mely folyton felszáll!
Glem ikke dine Fjenders Røst, dine Modstanderes Bulder, som stiger altid op.
