Zsoltárok 73
1 Zsoltár Ászáftól. Bizony, jóságos Izraélhez az Isten, a tisztult szívűekhez.
Psalmus Asaph. Defecerunt hymni David filii Iesse. Quam bonus Israel Deus his qui recto sunt corde!
2 Én pedig, kevés híja elhajlottak lábaim, semmi híja megcsúsztak lépteim.
Mei autem pene moti sunt pedes: pene effusi sunt gressus mei.
3 Mert megirígyeltem a, kevélykedőket, midőn a gonoszok jólétét láttam.
Quia zelavi super iniquos, pacem peccatorum videns.
4 Mert nincsenek kínjaik halálukig, hízott az erejük.
Quia non est respectus morti eorum: et firmamentum in plaga eorum.
5 Halandónak szenvedésében nincsenek benne s emberekkel együtt nem sújtatnak.
In labore hominum non sunt, et cum hominibus non flagellabuntur:
6 Azért nyakukat díszíti gőgösség, ruhaként borítja őket erőszak.
Ideo tenuit eos superbia, operti sunt iniquitate et impietate sua.
7 Kidülledt kövérségtől szemük, túlcsapongtak szívük képzelődései.
Prodiit quasi ex adipe iniquitas eorum: transierunt in affectum cordis.
8 Csúfolódnak és gonoszúl fosztogatásról beszélnek, szinte a magasból beszélnek:
Cogitaverunt, et locuti sunt nequitiam: iniquitatem in excelso locuti sunt.
9 az egekbe helyezték szájukat, de nyelvük a földön jár.
Posuerunt in caelum os suum: et lingua eorum transivit in terra.
10 Azért erre felé tér az ő népe, s tele szürcsölik magukat vízzel;
Ideo convertetur populus meus hic: et dies pleni invenientur in eis.
11 és mondják: Miként tudhatja Isten, s van-e tudás a legfelsőbben?
Et dixerunt: Quomodo scit Deus, et si est scientia in excelso?
12 Íme, gonoszok ezek és mint örökkön gondtalanok gyarapítottak vagyont.
Ecce ipsi peccatores, et abundantes in saeculo, obtinuerunt divitias.
13 Bizony, hiába tisztítottam szivemet és mostam ártatlanságban kezeimet;
Et dixi: Ergo sine causa iustificavi cor meum, et lavi inter innocentes manus meas:
14 de sújtva vagyok egész nap s reggelenként itt a fenyítésem.
Et fui flagellatus tota die, et castigatio mea in matutinis.
15 Ha mondanám, hadd beszélek olykép, íme gyermekeid nemzedékét elárulnám.
Si dicebam: Narrabo sic: ecce nationem filiorum tuorum reprobavi.
16 Gondolkodtam is, hogy megtudjam ezt, gyötrődés volt az szemeimben
Existimabam ut cognoscerem hoc, labor est ante me:
17 míg be nem mentem Isten szentélyébe, s figyelhettem az ő végükre.
Donec intrem in Sanctuarium Dei: et intelligam in novissimis eorum.
18 Bizony, sikamlós térre helyezted őket, ledöntöd őket romokká.
Verumtamen propter dolos posuisti eis: deiecisti eos dum allevarentur.
19 Miként lettek pusztulássá egy pillanat alatt; eltüntek, végük lett a rémülettől.
Quomodo facti sunt in desolationem, subito defecerunt: perierunt propter iniquitatem suam.
20 Mint álmot ébredés után, Uram, fölserkenvén képüket megveted.
Velut somnium surgentium Domine, in civitate tua imaginem ipsorum ad nihilum rediges.
21 Midőn elkeseredett szívem és töprenkedtem veséimben:
Quia inflammatum est cor meum, et renes mei commutati sunt:
22 oktalan voltam és tudásom nem volt, akár a barom voltam veled szemben.
et ego ad nihilum redactus sum, et nescivi.
23 De én mindig veled vagyok, megragadod jobb kezemet;
Ut iumentum factus sum apud te: et ego semper tecum.
24 tanácsoddal vezetsz engem, és aztán dicsőséggel magadhoz veszel engem.
Tenuisti manum dexteram meam: et in voluntate tua deduxisti me, et cum gloria suscepisti me.
25 Kim van nekem az egekben? S melletted mit sem kivánok a földön.
Quid enim mihi est in caelo? et a te quid volui super terram?
26 Elfogyott bár húsom és szivem – szívem sziklája és osztályrészem az Isten örökké.
Defecit caro mea et cor meum: Deus cordis mei, et pars mea Deus in aeternum.
27 Mert íme a tőled eltávolodók elvesznek, megsemmisítesz mindenkit, ki elparáználkodik tőled.
Quia ecce, qui elongant se a te, peribunt: perdidisti omnes, qui fornicantur abs te.
28 Én pedig – Isten közelsége jó nekem; az Úrba, az Örökkévalóba helyeztem bizalmamat, hogy elbeszéljem mind a te műveidet.
Mihi autem adhaerere Deo bonum est: ponere in Domino Deo spem meam: ut annunciem omnes praedicationes tuas, in portis filiae Sion.
