Zsoltárok 71
1 Benned, Örökkévaló, van menedékem, ne hagyj megszégyenűlnöm soha!
HERRE, jeg lider paa dig, lad mig aldrig i evighed skuffes.
2 Igazságoddal ments meg és szabadíts meg engem, hajlítsd hozzám füledet és segíts meg!
Frels mig og udfri mig i din Retfærdighed, du bøje dit Øre til mig;
3 Légy nekem menedék sziklájává, hogy bemehessek mindig: rendeld segitésemre, mert szirtem és váram vagy.
red mig og vær mig en Tilflugtsklippe, en Klippeborg til min Frelse; thi du er min Klippe og Borg!
4 Istenem, szabadíts ki engem gonosznak kezéből, jogtalankodónak és erőszakoskodónak markából.
Min Gud, fri mig ud af gudløses Haand, af Niddings og Voldsmands Kløer;
5 Mert te vagy reményem; az Úr, az Örökkévaló bizodalmam ifjúkoromtól fogva.
thi du er mit Haab, o Herre! Fra min Ungdom var HERREN min Tillid;
6 Te reád támaszkodtam születéstől fogva, anyám méhéből te vontál ki, rólad szól dícsérődalom mindig.
fra Moders Skød har jeg støttet mig til dig, min Forsørger var du fra Moders Liv, dig gælder altid min Lovsang.
7 Mintegy csodája lettem sokaknak, de te vagy erős menedékem.
For mange staar jeg som mærket af Gud, men du er min stærke Tilflugt;
8 Teljék meg szájam dicséreteddel, egész nap dicsőségeddel.
min Mund er fuld af din Lovsang, af din Ære Dagen lang.
9 Ne dobj el engem vénség idején; midőn fogytán van erőm, ne hagyj el engem.
Forkast mig ikke i Alderdommens Tid og svigt mig ikke, nu Kraften svinder;
10 Mert szóltak rólam ellenségeim, és lelkem meglesői tanácskoztak együtt,
thi mine Fjender taler om mig, de, der lurer paa min Sjæl, holder Raad:
11 mondván: Isten elhagyta őt, üldözzétek és fogjátok meg, mert nincs megmentő!
»Gud har svigtet ham! Efter ham! Grib ham, thi ingen frelser!«
12 Isten, ne távozzál tőlem, Istenem, segítségemre siess.
Gud, hold dig ikke borte fra mig, il mig til Hjælp, min Gud;
13 Szégyenűljenek meg, fogyjanak meg lelkem vádlói, gyalázat és szégyen burkolja őket, a kik bajomat keresik.
lad dem blive til Skam og Skændsel, dem, der staar mig imod, lad dem hylles i Spot og Spe, dem, der vil mig ondt!
14 Én pedig mindig várakozom, hogy megtoldhassam minden dicséretedet.
Men jeg, jeg vil altid haabe, blive ved at istemme din Pris;
15 Szájam elbeszéli igazságodat, egész nap segedelmedet, mert számát sem tudom.
min Mund skal vidne om din Retfærd, om din Frelse Dagen lang; thi jeg kender ej Ende derpaa.
16 Bemegyek az Úrnak, az Örökkévalónak hatalmas tetteivel, említem igazságodat, egyedül a tiedet.
Jeg vil minde om den Herre HERRENS Vælde, lovsynge din Retfærd, kun den alene.
17 Isten, megtanítottál ifjúkoromtól fogva, egész eddig hirdetem csodás tetteidet.
Gud, du har vejledt mig fra min Ungdom af, dine Undere har jeg forkyndt til nu.
18 De öregségig és vénségig se hagyj el, Isten, miglen hirdetem karodat a nemzedéknek, mind a jövendőknek a te hatalmadat.
Indtil Alderdommens Tid og de graanende Haar svigte du mig ikke, o Gud. End skal jeg prise din Arm for alle kommende Slægter.
19 Hisz igazságod, Isten, a magas égig ér; a ki nagyokat miveltél, Isten, ki olyan mint te?
Din Vælde og din Retfærdighed naar til Himlen, o Gud; du, som øvede store Ting, hvo er din Lige, Gud?
20 A ki láttattál velem sok szorongatást és veszedelmeket, újra éltess engem, és a föld mélységeiből újra hozz föl engem!
Du, som lod os skue mangefold Trængsel og Nød, du kalder os atter til Live og drager os atter af Jordens Dyb;
21 Növeljed nagyságomat és fordulj, hogy megvigasztalj.
du vil øge min Storhed og atter trøste mig.
22 Én is magasztallak majd lantszerrel hűségedért, Istenem; zengek neked hárfán, oh Izraél szentje.
Til Gengæld vil jeg til Harpespil prise din Trofasthed, min Gud, lege paa Citer for dig, du Israels Hellige;
23 Ujjonganak ajkaim, mert zenghetek neked, meg a lelkem, melyet kiváltottál.
juble skal mine Læber — ja, jeg vil lovsynge dig — og min Sjæl, som du udløste;
24 Nyelvem is egész nap elrebegi igazságodat; mert megszégyenültek, mert elpirultak, kik bajomat keresik.
ogsaa min Tunge skal Dagen igennem forkynde din Retfærd, thi Skam og Skændsel faar de, som vil mig ilde.
