Zsoltárok 63

1 Zsoltár Dávidtól. Midőn Jehúda pusztájában volt. Isten, én Istenem vagy, kereslek; szomjuhozik reád lelkem, eped utánad testem, száraz és bágyadt földön, víz nélkül.

Bože! ti si Bog moj, k tebi ranim, žedna je tebe duša moja, za tobom èezne tijelo moje u zemlji suhoj, žednoj i bezvodnoj.

2 Így szemléltelek a szentélyben, látván erődet és dicsőségedet.

Tako bih te ugledao u svetinji, da bih vidio silu tvoju i slavu tvoju.

3 Mert jobb a szereteted az életnél; ajkaim dicsérnek téged.

Jer je dobrota tvoja bolja od života. Usta bi moja hvalila tebe;

4 Így áldalak életemben, nevedben emelem föl kezeimet.

Tako bih te blagosiljao za života svoga, u ime tvoje podigao bih ruke svoje.

5 Mintegy zsírral és zsiradékkal lakik jól a lelkem, és ujjongó ajkakkal dicsér szájam.

Kao salom i uljem nasitila bi se duša moja, i radosnijem glasom hvalila bi te usta moja.

6 Ha reád emlékezem ágyamon, őrszakonként elmélkedem rólad.

Kad te se sjeæam na postelji, sve noæne straže razmišljam o tebi.

7 Mert segítség voltál nekem, és szárnyaid árnyekában ujjongok.

Jer si ti pomoæ moja, i u sjenu krila tvojih veselim se.

8 Ragaszkodott hozzád a lelkem, engem tartott a te jobbod.

Duša se moja prilijepila za tebe, desnica tvoja drži me.

9 Azok pedig veszedelemre keresik lelkemet, majd bejutnak a föld mélységeibe.

Koji traže pogibao duši mojoj, oni æe otiæi pod zemlju.

10 A kard hatalmába hányják, rókák osztályrésze lesznek.

Izginuæe od maèa, i dopašæe lisicama.

11 A király pedig örvendezni fog Istenben; dicsekszik mindaz, ki esküszik rá, mert bezárul a hazugságot beszélők szája.

A car æe se veseliti o Bogu, hvaliæe se svaki koji se kune njim, kad se zatisnu usta onima koji govore laž.