< Zsoltárok 60 >
1 A karmesternek, Tanúság lilioma szerint. Dal Dávidtól, tanításra. Midőn háborúskodott Arám-Nakarájimmal és Arám-Czóbával; Jóáb pedig visszatért s megverte Edómot a Sós-völgyben, tizenkétezer embert. Isten, elvetettél minket, rést ütöttél bennünk, haragudtál: bárcsak helyreállítanál minket!
Au chef des chantres. Sur le lis lyrique. Hymne de David, pour enseigner. Lorsqu’il fit la guerre aux Syriens de Mésopotamie et aux Syriens de Tsoba, et que Joab revint et battit dans la vallée du sel douze mille Édomites. O Dieu! tu nous as repoussés, dispersés, Tu t’es irrité: relève-nous!
2 Megrendítotted a földet, szétrepesztetted, gyógyítsd meg töréseit, mert megingott.
Tu as ébranlé la terre, tu l’as déchirée: Répare ses brèches, car elle chancelle!
3 Láttattál népeddel keményet, itattad velünk a támolygás borát.
Tu as fait voir à ton peuple des choses dures, Tu nous as abreuvés d’un vin d’étourdissement.
4 Adtál tisztelőidnek jelzászlót, hogy jeleskedjenek, az igazságnak miatta! Széla.
Tu as donné à ceux qui te craignent une bannière, Pour qu’elle s’élève à cause de la vérité. (Pause)
5 Azért hogy megszabadíttassanak kedveltjeid, segíts jobboddal és hallgass meg!
Afin que tes bien-aimés soient délivrés, Sauve par ta droite, et exauce-nous!
6 Isten beszélt szentségében: Hadd ujjongok, hadd osztom ki Sekhémet, és Szukkót völgyét hadd mérem fel.
Dieu a dit dans sa sainteté: Je triompherai, Je partagerai Sichem, je mesurerai la vallée de Succoth;
7 Enyém Gilsád és enyém Menasse, Efraim pedig fejem erőssége, Jehúda törvénypálczám.
A moi Galaad, à moi Manassé; Éphraïm est le rempart de ma tête, Et Juda, mon sceptre;
8 Móáb mosdó medenczém, Edómra vetem sarumat; felém, Peléset, riadozzál!
Moab est le bassin où je me lave; Je jette mon soulier sur Édom; Pays des Philistins, pousse à mon sujet des cris de joie!
9 Ki vezet engem az ostromlott városba, ki vezérel engem Edómig?
Qui me mènera dans la ville forte? Qui me conduira à Édom?
10 Nemde te, oh Isten, elvetettél minket és nem vonulsz ki, Isten, hadainkkal!
N’est-ce pas toi, ô Dieu, qui nous as repoussés, Et qui ne sortais plus, ô Dieu, avec nos armées?
11 Adj nekünk segítséget a szorongató ellen; hisz hiábavaló embernek segedelme.
Donne-nous du secours contre la détresse! Le secours de l’homme n’est que vanité.
12 Istennel végzünk hatalmast és ő tiporja le szorongatóinkat.
Avec Dieu, nous ferons des exploits; Il écrasera nos ennemis.