Zsoltárok 55

1 A karmesternek, hárfajátékon. Oktató dal Dávidtól. Figyelj, oh Isten, imámra, ne húzódj el könyörgésemtől!

Til Sangmesteren. Med Strengespil. En Maskil af David. Lyt, o Gud, til min Bøn, skjul dig ej for min Tryglen,

2 Figyelmezz rám és hallgass meg engem, erőlködöm panaszomban és nyögök:

laan mig Øre og svar mig, jeg vaander mig i Klage,

3 az ellenség szavától, a gonosznak szorítása miatt; mert jogtalanságot zúdítanak reám, és haraggal gyűlölnek engem.

jeg stønner ved Fjendernes Raab og de gudløses Skrig; thi Ulykke vælter de over mig, forfølger mig grumt;

4 Szívem reszket én bennem, s halálos ijedelmek estek reám;

Hjertet er angst i mit Bryst, Dødens Rædsler er faldet over mig.

5 félelem és remegés jön belém, s elborít a borzadály.

Frygt og Angst falder paa mig, Gru er over mig.

6 Mondtam: Vajha szárnyam volna, mint a galambnak, repülnék és megpihennék;

Jeg siger: Ak, havde jeg Vinger som Duen, da fløj jeg i Ly,

7 íme, messze elbujdosnék, megszállnék a pusztában! Széla.

ja, langt bort vilde jeg fly og blive i Ørkenen. (Sela)

8 Oda sietnék, a hol menedékem van rohanó szél elől, vikar elől.

Da søgte jeg skyndsomt Tilflugt for rivende Storm og Uvejr.

9 Rontsd meg, Uram, oszlasd meg nyelvüket, mert erőszakot és viszályt láttam a városban:

Herre, forvir og split deres Tungemaal! Thi Vold og Ufred ser jeg i Byen;

10 Nappal és éjjel körüljárják azt falain; jogtalanság és baj van ő benne.

de gaar Rundgang Dag og Nat paa dens Mure;

11 Veszedelem van ő benne s nem mozdul el piaczáról elnyomás és csalárdság.

Ulykke, Kvide og Vanheld raader derinde, Voldsfærd og Svig viger aldrig bort fra dens Torve.

12 Mert nem ellenség gyaláz engem, azt elviselném, nem gyűlölőm fenhéjázott ellenem, ő előle elrejtőzném;

Det var ikke en Fjende, som haaned mig — det kunde bæres; min Uven ydmyged mig ej — ham kunde jeg undgaa;

13 hanem te magamféle ember, társam és meghittem,

men du, en Mand af min Stand, en Ven og fortrolig,

14 a kivel együtt édesen tanakodtunk, Isten házába jártunk a sokadalom közt.

og det skønt vi delte Samværets Sødme, vandred endrægtelig i Guds Hus.

15 Rontson rájuk a lialál, szálljanak le az alvilágba elevenen; mert gonoszságok vannak lakukban, belsejükben. (Sheol h7585)

Over dem komme Død, lad dem levende synke i Dødsriget! Thi der er Ondskab i deres Bolig, i deres Indre! (Sheol h7585)

16 Én az Istenhez kiáltok fel, és az Örökkévaló megsegít engem.

Jeg, jeg raaber til Gud, og HERREN vil frelse mig.

17 Este és reggel és délben panaszkodom és nyögök, és ő hallotta szavamat;

Jeg klager og stønner ved Kvæld, ved Gry og ved Middag; min Røst vil han høre

18 kiváltotta békében lelkemet, az ellenem viselt harczból, mert sokan voltak ellenem.

og udfri min Sjæl i Fred, saa de ikke kan komme mig nær; thi mange er de imod mig.

19 Meghallja Isten és lealázza őket, az ősidőben trónoló — Szelá – kik számára nincsen változás és nem félték Istent.

Gud, som troner fra Fortids Dage, vil høre og ydmyge dem. (Sela) Thi der er ingen Forandring hos dem, og de frygter ikke for Gud.

20 Kinyújtotta kezeit meghittjeire, megszentségtelenítette szövetségét.

Paa Venner lagde han Haand og brød sin Pagt.

21 Simább a vajnál szája, de harc a szíve; lágyabbak szavai az olajnál, de azok kirántott kardok.

Glattere end Smør er hans Mund, men Hjertet vil Krig, blødere end Olie hans Ord, skønt dragne Sværd.

22 Vesd az Örökkévalóra terhedet, ő majd eltart téged; nem engedi soha tántorogni az igazat!

Kast din Byrde paa HERREN, saa sørger han for dig, den retfærdige lader han ikke i Evighed rokkes.

23 Te pedig, Isten, leszállítod őket a verem gödrébe; vérontás és csalárdság emberei napjaik felét sem érik el, de én bízom benned.

Og du, o Gud, nedstyrt dem i Gravens Dyb! Ej skal blodstænkte, svigefulde Mænd naa Hælvten af deres Dage. Men jeg, jeg stoler paa dig!