Zsoltárok 40
1 A karmesternek. Dávidtól zsoltár. Remélve reméltem az Örökkévalót, hozzám hajlott és hallgatta fohászomat;
Til songmeisteren, av David; ein salme. Eg venta og venta på Herren, so bøygde han seg til meg og høyrde mitt rop.
2 felhozott engem pusztulás verméből, az iszapos sárból, sziklára állította lábamat, megszilárdította lépteimet.
Og han drog meg upp or den tynande grav, or søkkjedya, og han sette mine føter uppå berggrunn, han gjorde mine stig støde.
3 És adott szájamba új éneket, dicsérő dalt Istenünknek: majd látják sokan és félnek és bíznak az Örökkévalóban.
Og han lagde ein ny song i min munn, ein lovsong til vår Gud. Mange ser det og ottast og lit på Herren.
4 Boldog a férfi, ki az Örökkévalót tette bizalmává és nem fordult a daczosokhoz és a hazugságra pártolókhoz.
Sæl er den mann som set si lit til Herren og ikkje vender seg til dei ovlåtne og til deim som vik av til lygn.
5 Sokat tettél te Örökkévaló, én Istenem: csodáidat és gondolataidat érettünk, lehetetlen előtted fölsorolni; hirdetném, elmondanám – számosabbak, semhogy elbeszélhetném.
Herre, min Gud, du hev gjort dine under og dine råder mangfaldige mot oss; ingen ting er liknande med deg; vil eg forkynna og tala um deim, er dei for mange til å telja.
6 Vágóáldozatot és lisztáldozatot nem kivántál – füleket vájtál nekem – égő áldozatot és vétekáldozatot nem kértél.
Slagtoffer og grjonoffer hev du ikkje hug til - du hev bora øyro på meg - brennoffer og syndoffer krev du ikkje.
7 akkor azt mondtam: Íme jöttem – könyvtekercsben elém van írva
Då sagde eg: «Sjå, eg kjem; i bokrullen er det skrive for meg;
8 megtenni akaratodat, Istenem, kivánom s tanításod belsőmben van.
å gjera din vilje, min Gud, det er mi lyst, og di lov er inst i mitt hjarta.»
9 Hirdettem igazságot nagy gyűlekezetben; íme ajkaimat nem tartóztatom; Örökkévaló, te tudod!
Eg bar det gode bod um rettferd i ei stor samling; sjå, eg let ikkje att mine lippor; Herre, du veit det.
10 Igazságodat nem takartam el szívemben, hű voltodat és segedelmedet elmondtam, nem titkoltam el szeretetedet és hűségedet, nagy gyűlekezetnek.
Eg løynde ikkje di rettferd inne i mitt hjarta, eg tala um din truskap og di frelsa; eg dulde ikkje din nåde og di sanning for ei stor samling.
11 Te, Örökkévaló, nem tartóztatod irgalmadat tőlem, szereteted és hűséged mindig óvnak engem.
Du, Herre, vil ikkje lata att di miskunn for meg; din nåde og di sanning vil alltid vakta meg.
12 Mert körülfogtak engem bajok, hogy számuk sincsen, útolértek engem bűneim s nem bírok látni; számosabbak lettek fejem hajszálainál, és szívem elhagyott.
For trengslor utan tal hev umspent meg, mine misgjerningar hev gripe meg, og eg kan ikkje sjå; dei er fleire enn håri på mitt hovud, og mitt mod hev forlate meg.
13 Legyen akaratod, Örökkévaló, megmenteni engem; Örökkévaló, segitségemre siess!
Hugnast, Herre, å berga meg! Herre, kom meg snart til hjelp!
14 Szégyenűljenek meg és gyalázásúl legyenek egyaránt, a kik leIkemre törnek, hogy elpusztítsák; hátráljanak meg és piruljanak el, a kik bajomat kivánják.
Lat deim verta til skam og spott alle saman som stend etter mitt liv og vil riva det burt! Lat deim vika attende og skjemnast, som hev hugnad i mi ulukka!
15 Iszonyodjanak el szégyenük miatt, kik nekem mondják: Hah, hah!
Lat dei verta forfærde yver si skjemd, dei som segjer til meg: «Ha, ha!»
16 Örvendjenek és örűljenek benned mind a te keresőid, mondják mindig: nagy az Örökkévaló – a kik szeretik segedelmedet!
Lat deim fegnast og gleda seg i deg alle dei som søkjer deg! Lat deim som elskar di frelsa alltid segja: «Høglova vere Herren!»
17 Én pedig szegény vagyok és szűkölködő, az Úr tudja be nekem; segítségem és szabadítóm vagy, Istenem ne késsél!
For eg er arm og fatig; Herren vil tenkja på meg. Du er mi hjelp og min frelsar; min Gud, dryg ikkje!
