< Zsoltárok 40 >

1 A karmesternek. Dávidtól zsoltár. Remélve reméltem az Örökkévalót, hozzám hajlott és hallgatta fohászomat;
Til Sangmesteren. Af David. En Salme.
2 felhozott engem pusztulás verméből, az iszapos sárból, sziklára állította lábamat, megszilárdította lépteimet.
Jeg biede trolig paa HERREN, han bøjed sig til mig og hørte mit Skrig.
3 És adott szájamba új éneket, dicsérő dalt Istenünknek: majd látják sokan és félnek és bíznak az Örökkévalóban.
Han drog mig op af den brusende Grav, af det skidne Dynd, han satte min Fod paa en Klippe, gav Skridtene Fasthed,
4 Boldog a férfi, ki az Örökkévalót tette bizalmává és nem fordult a daczosokhoz és a hazugságra pártolókhoz.
en ny Sang lagde han i min Mund, en Lovsang til vor Gud. Mange skal se det og frygte og stole paa HERREN.
5 Sokat tettél te Örökkévaló, én Istenem: csodáidat és gondolataidat érettünk, lehetetlen előtted fölsorolni; hirdetném, elmondanám – számosabbak, semhogy elbeszélhetném.
Salig den Mand, der sætter sin Lid til HERREN, ej vender sig til hovmodige eller dem, der hælder til Løgn.
6 Vágóáldozatot és lisztáldozatot nem kivántál – füleket vájtál nekem – égő áldozatot és vétekáldozatot nem kértél.
Mange Undere gjorde du, HERRE min Gud, og mange Tanker tænkte du for os; de kan ikke opregnes for dig; ellers forkyndte og fortalte jeg dem; til at tælles er de for mange.
7 akkor azt mondtam: Íme jöttem – könyvtekercsben elém van írva
Til Slagt— og Afgrødeoffer har du ej Lyst, du gav mig aabne Ører, Brænd— og Syndoffer kræver du ikke.
8 megtenni akaratodat, Istenem, kivánom s tanításod belsőmben van.
Da sagde jeg: »Se, jeg kommer, i Bogrullen er der givet mig Forskrift;
9 Hirdettem igazságot nagy gyűlekezetben; íme ajkaimat nem tartóztatom; Örökkévaló, te tudod!
at gøre din Vilje, min Gud, er min Lyst, og din Lov er i mit Indre.«
10 Igazságodat nem takartam el szívemben, hű voltodat és segedelmedet elmondtam, nem titkoltam el szeretetedet és hűségedet, nagy gyűlekezetnek.
I en stor Forsamling forkyndte jeg Retfærd, se, mine Læber lukked jeg ikke; HERRE, du ved det.
11 Te, Örökkévaló, nem tartóztatod irgalmadat tőlem, szereteted és hűséged mindig óvnak engem.
Din Retfærd dulgte jeg ej i mit Hjerte, din Trofasthed og Frelse talte jeg Om, din Naade og Sandhed fornægted jeg ej i en stor Forsamling.
12 Mert körülfogtak engem bajok, hogy számuk sincsen, útolértek engem bűneim s nem bírok látni; számosabbak lettek fejem hajszálainál, és szívem elhagyott.
Du, HERRE, vil ikke lukke dit Hjerte for mig, din Naade og Sandhed skal altid være mit Værn.
13 Legyen akaratod, Örökkévaló, megmenteni engem; Örökkévaló, segitségemre siess!
Thi Ulykker lejrer sig om mig i talløs Mængde, mine Synder har indhentet mig, saa jeg ikke kan se, de er flere end Hovedets Haar, og Modet har svigtet.
14 Szégyenűljenek meg és gyalázásúl legyenek egyaránt, a kik leIkemre törnek, hogy elpusztítsák; hátráljanak meg és piruljanak el, a kik bajomat kivánják.
Du værdiges, HERRE, at fri mig, HERRE, il mig til Hjælp.
15 Iszonyodjanak el szégyenük miatt, kik nekem mondják: Hah, hah!
Lad dem beskæmmes og rødme, som vil mig til Livs, og de, der ønsker mig ondt, lad dem vige med Skændsel;
16 Örvendjenek és örűljenek benned mind a te keresőid, mondják mindig: nagy az Örökkévaló – a kik szeretik segedelmedet!
Lad dem stivne af Rædsel ved deres Skam, de, som siger: »Ha, ha!« til mig!
17 Én pedig szegény vagyok és szűkölködő, az Úr tudja be nekem; segítségem és szabadítóm vagy, Istenem ne késsél!
Lad alle, som søger dig, frydes og glædes i dig; lad dem, som elsker din Frelse, bestandig sige: »HERREN er stor!« Er jeg end arm og fattig, vil Herren dog tænke paa mig. Du er min Hjælp og min Frelser; tøv ej, min Gud!

< Zsoltárok 40 >