Zsoltárok 4
1 A karmesternek, hárfajátékon. Zsoltár Dávidtól. Mikor fölkiáltok: hallgass meg, igazságom Istene; a szorúltságban tág tért adtál nekem, kegyelmezz nekem és halljad imádságomat!
Kad te zovem, èuj me, Bože, pravdo moja! u tjeskobi daj mi prostor; smiluj se na me i usliši molitvu moju.
2 Emberfiak, meddig legyen becsületem becsmérléssé, szeretitek a hiábavalóságot, keresitek a hazugságot? Széla.
Sinovi èovjeèiji! dokle æe slava moja biti u sramoti? dokle æete ljubiti ništavilo i tražiti laži?
3 Tudjátok hát meg, hogy az Örökkévaló megkülönböztette az ő jámborát, az Örökkévaló hallja, mikor fölkiáltok hozzá.
Znajte da Gospod divno èuva svetoga svojega; Gospod èuje kad ga zovem.
4 Reszkessetek és ne vétkezzetek; szóljatok szívetekben fekvőkelyeteken s csillapodjatok! Széla.
Gnjeveæi se ne griješite; razmislite u srcima svojim na posteljama svojim, i utolite.
5 Áldozzatok igaz áldozatokat, s bizzatok az Örökkévalóban!
Prinesite žrtvu za pravdu, i uzdajte se u Gospoda.
6 Sokan mondják: ki láttat velünk jót; emeld felénk arczod világosságát, Örökkévaló!
Mnogi govore: ko æe nam pokazati što je dobro? Obrati k nama, Gospode, svijetlo lice svoje.
7 Örömet adtál szívembe, inkább mint mikor gabonájuk és mustjok megsokasodnak.
A meni si dao u srce radost veæu nego što je oni imaju, kad im rodi pšenica i vino.
8 Békében egyaránt lefekszem és alszom; mert te, Örökkévaló, magánosságban bizton lakoztatsz engemet.
Ja mirno liježem i spavam; jer ti, Gospode, sam daješ mi te sam bez straha.
