Zsoltárok 4
1 A karmesternek, hárfajátékon. Zsoltár Dávidtól. Mikor fölkiáltok: hallgass meg, igazságom Istene; a szorúltságban tág tért adtál nekem, kegyelmezz nekem és halljad imádságomat!
Til sangmesteren, med strengelek; en salme av David. Når jeg roper, da svar mig, min rettferdighets Gud! I trengsel har du gitt mig rum; vær mig nådig og hør min bønn!
2 Emberfiak, meddig legyen becsületem becsmérléssé, szeretitek a hiábavalóságot, keresitek a hazugságot? Széla.
I veldige menn! Hvor lenge skal min ære være til spott? Hvor lenge vil I elske det som fåfengt er, søke løgn? (Sela)
3 Tudjátok hát meg, hogy az Örökkévaló megkülönböztette az ő jámborát, az Örökkévaló hallja, mikor fölkiáltok hozzá.
Vit dog at Herren har utkåret sig en from! Herren hører når jeg roper til ham.
4 Reszkessetek és ne vétkezzetek; szóljatok szívetekben fekvőkelyeteken s csillapodjatok! Széla.
Vredes, men synd ikke! Tenk efter i eders hjerte på eders leie og vær stille! (Sela)
5 Áldozzatok igaz áldozatokat, s bizzatok az Örökkévalóban!
Ofre rettferdighets offere, og sett eders lit til Herren!
6 Sokan mondják: ki láttat velünk jót; emeld felénk arczod világosságát, Örökkévaló!
Mange sier: Hvem vil dog la oss se godt? Opløft du ditt åsyns lys over oss, Herre!
7 Örömet adtál szívembe, inkább mint mikor gabonájuk és mustjok megsokasodnak.
Du har gitt mig glede i mitt hjerte, større enn deres når deres korn og most er mangfoldig.
8 Békében egyaránt lefekszem és alszom; mert te, Örökkévaló, magánosságban bizton lakoztatsz engemet.
I fred vil jeg både legge mig ned og sove inn; for du, Herre, lar mig bo for mig selv, i trygghet.
