Zsoltárok 4
1 A karmesternek, hárfajátékon. Zsoltár Dávidtól. Mikor fölkiáltok: hallgass meg, igazságom Istene; a szorúltságban tág tért adtál nekem, kegyelmezz nekem és halljad imádságomat!
David ƒe ha na hɛnɔ la. Woadzii ɖe kasaŋku ŋu. Nye Mawu dzɔdzɔetɔ, tɔ nam ne meyɔ wò. Na gbɔdzɔem le nye xaxa me; kpɔ nye nublanui, eye nàse nye gbedodoɖa.
2 Emberfiak, meddig legyen becsületem becsmérléssé, szeretitek a hiábavalóságot, keresitek a hazugságot? Széla.
O! Amegbetɔviwo, va se ɖe ɣe ka ɣie miaɖi gbɔ̃ nye ŋutikɔkɔe? Va se ɣe ka ɣie mialɔ̃ beble, ahadze aʋatsomawuwo yome? (Sela)
3 Tudjátok hát meg, hogy az Örökkévaló megkülönböztette az ő jámborát, az Örökkévaló hallja, mikor fölkiáltok hozzá.
Minyae be Yehowa tia mawuvɔ̃lawo na eɖokui, eya ta Yehowa asee, ne meyɔe.
4 Reszkessetek és ne vétkezzetek; szóljatok szívetekben fekvőkelyeteken s csillapodjatok! Széla.
Migawɔ nu vɔ̃ ne dzi ku mi o; ne miele miaƒe abawo dzi la, midzro miaƒe dziwo me, eye mizi ɖoɖoe. (Sela)
5 Áldozzatok igaz áldozatokat, s bizzatok az Örökkévalóban!
Misa vɔ siwo le dzɔdzɔe, eye miɖo dzi ɖe Yehowa ŋu.
6 Sokan mondják: ki láttat velünk jót; emeld felénk arczod világosságát, Örökkévaló!
Ame geɖewo le biabiam be, “Ame kae afia nu nyui aɖe mí?” Na wò mo ƒe kekeli naklẽ ɖe mía dzi, O! Yehowa.
7 Örömet adtál szívembe, inkább mint mikor gabonájuk és mustjok megsokasodnak.
Ètsɔ dzidzɔ gã aɖe yɔ nye dzi me wu ame siwo bli kple wain yeye do agbogbo na.
8 Békében egyaránt lefekszem és alszom; mert te, Örökkévaló, magánosságban bizton lakoztatsz engemet.
Mamlɔ anyi, adɔ alɔ̃ le ŋutifafa me, elabena wò, Yehowa, koe na mele dedie.
