Zsoltárok 4
1 A karmesternek, hárfajátékon. Zsoltár Dávidtól. Mikor fölkiáltok: hallgass meg, igazságom Istene; a szorúltságban tág tért adtál nekem, kegyelmezz nekem és halljad imádságomat!
Til Sangmesteren; med Strengeleg; en Psalme af David.
2 Emberfiak, meddig legyen becsületem becsmérléssé, szeretitek a hiábavalóságot, keresitek a hazugságot? Széla.
Naar jeg raaber, da bønhør mig, min Retfærdigheds Gud! i Trængsel skaffede du mig Rum; vær mig naadig og hør min Bøn!
3 Tudjátok hát meg, hogy az Örökkévaló megkülönböztette az ő jámborát, az Örökkévaló hallja, mikor fölkiáltok hozzá.
I Menneskens Børn! hvor længe skal min Ære være til Skændsel? I elske Forfængelighed og søge Løgn. (Sela)
4 Reszkessetek és ne vétkezzetek; szóljatok szívetekben fekvőkelyeteken s csillapodjatok! Széla.
Vider dog, at Herren har udkaaret sin hellige; Herren hører, naar jeg raaber til ham.
5 Áldozzatok igaz áldozatokat, s bizzatok az Örökkévalóban!
Bliver vrede, men synder ikke; taler i eders Hjerte paa eders Leje; og værer stille! (Sela)
6 Sokan mondják: ki láttat velünk jót; emeld felénk arczod világosságát, Örökkévaló!
Ofrer Retfærdigheds Ofre, og forlader eder paa Herren!
7 Örömet adtál szívembe, inkább mint mikor gabonájuk és mustjok megsokasodnak.
Mange sige: Hvo vil vise os godt? Herre! opløft dit Ansigts Lys over os.
8 Békében egyaránt lefekszem és alszom; mert te, Örökkévaló, magánosságban bizton lakoztatsz engemet.
Du gav Glæde i mit Hjerte større end den, de havde, da deres Korn og deres Most var i Overflod. I Fred vil jeg baade lægge mig og sove; thi du, Herre! skal lade mig bo ene i Tryghed.
