Zsoltárok 39
1 A karmesternek, Jedútúnnak. Zsoltár Dávidtól. Azt mondtam: Hadd őrzöm meg útjaimat, hogy ne vétkezzem nyelvemmel; hadd őrzöm meg szájamnak zaboláját, a meddig a gonosz előttem van!
Au chef des chantres. A Jeduthun, Psaume de David. Je disais: Je veillerai sur mes voies, De peur de pécher par ma langue; Je mettrai un frein à ma bouche, Tant que le méchant sera devant moi.
2 Elnémultam csendességgel, hallgattam a jónak híján és fájdalmam megza-varodott;
Je suis resté muet, dans le silence; Je me suis tu, quoique malheureux; Et ma douleur n’était pas moins vive.
3 hevűlt a szívem belsőmben, tűnődésemben tűz égett, kimondtam nyelvemmel:
Mon cœur brûlait au-dedans de moi, Un feu intérieur me consumait, Et la parole est venue sur ma langue.
4 Tudasd velem, Örökkévaló, végemet, és napjaim mértékét, mennyi az! Hadd tudjam, mi mulandó vagyok.
Éternel! Dis-moi quel est le terme de ma vie, Quelle est la mesure de mes jours; Que je sache combien je suis fragile.
5 Íme, arasznyira szabtad napjaimat, s földi létem olyan előtted, mint a semmi. Bizony, csupán lehelet minden ember, ki fennáll. Széla.
Voici, tu as donné à mes jours la largeur de la main, Et ma vie est comme un rien devant toi. Oui, tout homme debout n’est qu’un souffle. (Pause)
6 Bizony, mint árnykép jár-kél a férfi, bizony, hiábavalóságért zajonganak, fölhalmoz s nem tudja, ki gyűjti be.
Oui, l’homme se promène comme une ombre, Il s’agite vainement; Il amasse, et il ne sait qui recueillera.
7 Most pedig mit remélek, Örökkévaló, várakozásom te benned van!
Maintenant, Seigneur, que puis-je espérer? En toi est mon espérance.
8 Mind a bűneimtől ments meg engem, aljasnak gyalázatává ne tégy!
Délivre-moi de toutes mes transgressions! Ne me rends pas l’opprobre de l’insensé!
9 Elnémultam, nem nyitom meg számat, mert te eselekedted.
Je reste muet, je n’ouvre pas la bouche, Car c’est toi qui agis.
10 Vedd le rólam csapásodat, kezed támadásától elfogytam én!
Détourne de moi tes coups! Je succombe sous les attaques de ta main.
11 Büntetésekkel bűnért fenyítotted a férfit, szétfolyattad, mint a moly, gyönyörűségét: bizony, lehelet minden ember! Széla.
Tu châties l’homme en le punissant de son iniquité, Tu détruis comme la teigne ce qu’il a de plus cher. Oui, tout homme est un souffle. (Pause)
12 Halljad meg imámat, Örökkévaló, fohászkodásomra figyelj, könnyemre ne hallgass; mert jövevény vagyok nálad, zsellér, mint őseim mind.
Écoute ma prière, Éternel, et prête l’oreille à mes cris! Ne sois pas insensible à mes larmes! Car je suis un étranger chez toi, Un habitant, comme tous mes pères.
13 Tekints el tőlem, hogy erősödhessem, mielőtt elmegyek és nem vagyok.
Détourne de moi le regard, et laisse-moi respirer, Avant que je m’en aille et que ne sois plus!
