Zsoltárok 39
1 A karmesternek, Jedútúnnak. Zsoltár Dávidtól. Azt mondtam: Hadd őrzöm meg útjaimat, hogy ne vétkezzem nyelvemmel; hadd őrzöm meg szájamnak zaboláját, a meddig a gonosz előttem van!
For victorie, to Iditum, the song of Dauid. I seide, Y schal kepe my weies; that Y trespasse not in my tunge. I settide kepyng to my mouth; whanne a synnere stood ayens me.
2 Elnémultam csendességgel, hallgattam a jónak híján és fájdalmam megza-varodott;
I was doumb, and was mekid ful gretli, and was stille fro goodis; and my sorewe was renulid.
3 hevűlt a szívem belsőmben, tűnődésemben tűz égett, kimondtam nyelvemmel:
Myn herte was hoot with ynne me; and fier schal brenne out in my thenkyng.
4 Tudasd velem, Örökkévaló, végemet, és napjaim mértékét, mennyi az! Hadd tudjam, mi mulandó vagyok.
I spak in my tunge; Lord, make thou myn eende knowun to me. And the noumbre of my daies what it is; that Y wite, what failith to me.
5 Íme, arasznyira szabtad napjaimat, s földi létem olyan előtted, mint a semmi. Bizony, csupán lehelet minden ember, ki fennáll. Széla.
Lo! thou hast set my daies mesurable; and my substaunce is as nouyt bifor thee. Netheles al vanytee; ech man lyuynge.
6 Bizony, mint árnykép jár-kél a férfi, bizony, hiábavalóságért zajonganak, fölhalmoz s nem tudja, ki gyűjti be.
Netheles a man passith in ymage; but also he is disturblid veynli. He tresorith; and he noot, to whom he `schal gadere tho thingis.
7 Most pedig mit remélek, Örökkévaló, várakozásom te benned van!
And now which is myn abiding? whether not the Lord? and my substaunce is at thee.
8 Mind a bűneimtől ments meg engem, aljasnak gyalázatává ne tégy!
Delyuere thou me fro alle my wickidnessis; thou hast youe me schenschip to the vnkunnynge.
9 Elnémultam, nem nyitom meg számat, mert te eselekedted.
I was doumbe, and openyde not my mouth; for thou hast maad,
10 Vedd le rólam csapásodat, kezed támadásától elfogytam én!
remoue thou thi woundis fro me.
11 Büntetésekkel bűnért fenyítotted a férfit, szétfolyattad, mint a moly, gyönyörűségét: bizony, lehelet minden ember! Széla.
Fro the strengthe of thin hond Y failide in blamyngis; for wickidnesse thou hast chastisid man. And thou madist his lijf to faile as an yreyne; netheles ech man is disturblid in veyn.
12 Halljad meg imámat, Örökkévaló, fohászkodásomra figyelj, könnyemre ne hallgass; mert jövevény vagyok nálad, zsellér, mint őseim mind.
Lord, here thou my preier and my bisechyng; perseyue thou with eeris my teeris.
13 Tekints el tőlem, hogy erősödhessem, mielőtt elmegyek és nem vagyok.
Be thou not stille, for Y am a comelyng at thee; and a pilgrime, as alle my fadris. Foryyue thou to me, that Y be refreischid, bifor that Y go; and Y schal no more be.
