Zsoltárok 39
1 A karmesternek, Jedútúnnak. Zsoltár Dávidtól. Azt mondtam: Hadd őrzöm meg útjaimat, hogy ne vétkezzem nyelvemmel; hadd őrzöm meg szájamnak zaboláját, a meddig a gonosz előttem van!
For the end, a Song of David, to Idithun. I said, I will take heed to my ways, that I sin not with my tongue: I set a guard on my mouth, while the sinner stood in my presence.
2 Elnémultam csendességgel, hallgattam a jónak híján és fájdalmam megza-varodott;
I was dumb, and humbled myself, and kept silence from good [words]; and my grief was renewed.
3 hevűlt a szívem belsőmben, tűnődésemben tűz égett, kimondtam nyelvemmel:
My heart grew hot within me, and a fire would kindle in my (meditation) I spoke with my tongue,
4 Tudasd velem, Örökkévaló, végemet, és napjaim mértékét, mennyi az! Hadd tudjam, mi mulandó vagyok.
O Lord, make me to know mine end, and the number of my days, what it is; that I may know what I lack.
5 Íme, arasznyira szabtad napjaimat, s földi létem olyan előtted, mint a semmi. Bizony, csupán lehelet minden ember, ki fennáll. Széla.
Behold, you have made my days old; and my existence [is] as nothing before you: nay, every man living [is] altogether vanity. (Pause)
6 Bizony, mint árnykép jár-kél a férfi, bizony, hiábavalóságért zajonganak, fölhalmoz s nem tudja, ki gyűjti be.
Surely man walks in a shadow; nay, he is disquieted in vain: he lays up treasures, and knows not for whom he shall gather them.
7 Most pedig mit remélek, Örökkévaló, várakozásom te benned van!
And now what [is] my expectation? [is it] not the Lord? and my ground [of hope] is with you. (Pause)
8 Mind a bűneimtől ments meg engem, aljasnak gyalázatává ne tégy!
Deliver me from all my transgressions: you have made me a reproach to the foolish.
9 Elnémultam, nem nyitom meg számat, mert te eselekedted.
I was dumb, and opened not my mouth; for you are he that made me.
10 Vedd le rólam csapásodat, kezed támadásától elfogytam én!
Remove your scourges from me: I have fainted by reason of the strength of your hand.
11 Büntetésekkel bűnért fenyítotted a férfit, szétfolyattad, mint a moly, gyönyörűségét: bizony, lehelet minden ember! Széla.
You chasten man with rebukes for iniquity, and you make his life to consume away like a spider's web; nay, every man is disquieted in vain. (Pause)
12 Halljad meg imámat, Örökkévaló, fohászkodásomra figyelj, könnyemre ne hallgass; mert jövevény vagyok nálad, zsellér, mint őseim mind.
O Lord, listen to my prayer and my supplication: attend to my tears: be not silent, for I am a sojourner in the land, and a stranger, as all my fathers [were].
13 Tekints el tőlem, hogy erősödhessem, mielőtt elmegyek és nem vagyok.
Spare me, that I may be refreshed, before I depart, and be no more.
