Zsoltárok 39
1 A karmesternek, Jedútúnnak. Zsoltár Dávidtól. Azt mondtam: Hadd őrzöm meg útjaimat, hogy ne vétkezzem nyelvemmel; hadd őrzöm meg szájamnak zaboláját, a meddig a gonosz előttem van!
Til Sangmesteren. Til Jedutun. En Salme af David.
2 Elnémultam csendességgel, hallgattam a jónak híján és fájdalmam megza-varodott;
Jeg sagde: »Mine Veje vil jeg vogte paa, saa jeg ikke synder med Tungen; min Mund vil jeg holde i Tømme, saa længe den gudløse er mig nær!«
3 hevűlt a szívem belsőmben, tűnődésemben tűz égett, kimondtam nyelvemmel:
Jeg var stum og tavs, jeg tav for at undgaa tomme Ord, men min Smerte naged,
4 Tudasd velem, Örökkévaló, végemet, és napjaim mértékét, mennyi az! Hadd tudjam, mi mulandó vagyok.
mit Hjerte brændte i Brystet, Ild lued op, mens jeg grunded; da talte jeg med min Tunge.
5 Íme, arasznyira szabtad napjaimat, s földi létem olyan előtted, mint a semmi. Bizony, csupán lehelet minden ember, ki fennáll. Széla.
Lær mig, HERRE, at kende mit Endeligt, det Maal af Dage, jeg har, lad mig kende, hvor snart jeg skal bort!
6 Bizony, mint árnykép jár-kél a férfi, bizony, hiábavalóságért zajonganak, fölhalmoz s nem tudja, ki gyűjti be.
Se, i Haandsbredder maalte du mine Dage ud, mit Liv er som intet for dig, som et Aandepust staar hvert Menneske der. (Sela)
7 Most pedig mit remélek, Örökkévaló, várakozásom te benned van!
Kun som en Skygge er Menneskets Vandring, kun Tomhed er deres Travlhed; de samler og ved ej, hvem der faar det.
8 Mind a bűneimtől ments meg engem, aljasnak gyalázatává ne tégy!
Hvad bier jeg, Herre, da efter? Mit Haab staar ene til dig.
9 Elnémultam, nem nyitom meg számat, mert te eselekedted.
Fri mig for al min Synd, gør mig ikke til Spot for Daarer!
10 Vedd le rólam csapásodat, kezed támadásától elfogytam én!
Jeg tier og aabner ikke min Mund, du voldte det jo.
11 Büntetésekkel bűnért fenyítotted a férfit, szétfolyattad, mint a moly, gyönyörűségét: bizony, lehelet minden ember! Széla.
Borttag din Plage fra mig, under din vældige Haand gaar jeg til.
12 Halljad meg imámat, Örökkévaló, fohászkodásomra figyelj, könnyemre ne hallgass; mert jövevény vagyok nálad, zsellér, mint őseim mind.
Naar du tugter en Mand med Straf for hans Brøde, smuldrer du hans Herlighed hen som Møl; kun et Aandepust er hvert Menneske. (Sela)
13 Tekints el tőlem, hogy erősödhessem, mielőtt elmegyek és nem vagyok.
Hør, o HERRE, min Bøn og lyt til mit Skrig, til mine Taarer tie du ej! Thi en fremmed er jeg hos dig, en Gæst som alle mine Fædre. Se bort fra mig, saa jeg kvæges, før jeg gaar bort og ej mer er til!
