Zsoltárok 38
1 Zsoltár Dávidtól. Emlékeztetésül. Őrökkévaló, ne a te haragodban büntess engem, és ne hevedben fenyíts engem!
Psalmus David, in rememorationem de sabbato. [Domine, ne in furore tuo arguas me, neque in ira tua corripias me:
2 Mert nyílaid belém sülyedtek és reám sülyedt a kezed.
quoniam sagittæ tuæ infixæ sunt mihi, et confirmasti super me manum tuam.
3 Nincs épség húsomban haragvásod miatt, nincs egészség csontjaimban vétkem miatt.
Non est sanitas in carne mea, a facie iræ tuæ; non est pax ossibus meis, a facie peccatorum meorum:
4 Mert bűneim túlhaladtak fejemen, nehéz teherhént nagyon is nehezek nekem.
quoniam iniquitates meæ supergressæ sunt caput meum, et sicut onus grave gravatæ sunt super me.
5 Megbűzhödtek, senyvedtek sebeim oktalanságom miatt.
Putruerunt et corruptæ sunt cicatrices meæ, a facie insipientiæ meæ.
6 Lehorgadtam. meggörnyedtem felette nagyon, egész nap elbúsultan jártam.
Miser factus sum et curvatus sum usque in finem; tota die contristatus ingrediebar.
7 Mert ágyékaim telve vannak üszöggel és nincsen épség húsomban.
Quoniam lumbi mei impleti sunt illusionibus, et non est sanitas in carne mea.
8 Megdermedtem és megtörődtem felette nagyon, ordítottam szívem sohajtásától.
Afflictus sum, et humiliatus sum nimis; rugiebam a gemitu cordis mei.
9 Uram, előtted minden hivánságom, és nyögésem nincs elrejtve előled.
Domine, ante te omne desiderium meum, et gemitus meus a te non est absconditus.
10 Szívem hánytorog, elhagyott erőm, szemeim világossága – az sincs meg nálam.
Cor meum conturbatum est; dereliquit me virtus mea, et lumen oculorum meorum, et ipsum non est mecum.
11 Barátaim és társaim csapásommal szemben félre állanak, és a hozzám közel levők messzünnen álltak meg.
Amici mei et proximi mei adversum me appropinquaverunt, et steterunt; et qui juxta me erant, de longe steterunt: et vim faciebant qui quærebant animam meam.
12 Tőrt vetettek, kik életemre törnek, és a kik bajomat keresik, veszedelmeket beszélnek, és csalásokat szólnak egész nap.
Et qui inquirebant mala mihi, locuti sunt vanitates, et dolos tota die meditabantur.
13 De én akár a süket nem hallok és akár a néma, a ki nem nyitja föl száját.
Ego autem, tamquam surdus, non audiebam; et sicut mutus non aperiens os suum.
14 Olyan lettem mint férfi, a ki nem hall, s a kinek szájában nincsenek ellenvetések.
Et factus sum sicut homo non audiens, et non habens in ore suo redargutiones.
15 Mert reád, Örökkévaló, várakoztam, te felelsz majd Uram, Istenem.
Quoniam in te, Domine, speravi; tu exaudies me, Domine Deus meus.
16 Mert azt mondtam: csak ne örüljenek rajtam, midőn lábam megtántorodott, fenhéjáztak ellenem.
Quia dixi: Nequando supergaudeant mihi inimici mei; et dum commoventur pedes mei, super me magna locuti sunt.
17 Mert én bukásra vagyok elkészülve, és fájdalmam mindég előttem van.
Quoniam ego in flagella paratus sum, et dolor meus in conspectu meo semper.
18 Mert jelentem bűnömet, aggódom vétkem miatt.
Quoniam iniquitatem meam annuntiabo, et cogitabo pro peccato meo.
19 De ellenségeim életben vannak, hatalmasak, és sokan vannak, kik engem hazugul gyűlölnek:
Inimici autem mei vivunt, et confirmati sunt super me: et multiplicati sunt qui oderunt me inique.
20 s a kik rosszal fizetnek jóért, megvádolnak azért, hogy jóra törekedtem.
Qui retribuunt mala pro bonis detrahebant mihi, quoniam sequebar bonitatem.
21 Ne hagyj el, Örökkévaló; Istenem, ne légy távol tőlem.
Ne derelinquas me, Domine Deus meus; ne discesseris a me.
22 Siess segítségemre, Uram, segedelmem!
Intende in adjutorium meum, Domine Deus salutis meæ.]
