Zsoltárok 31
1 A karmesternek. Zsoltár Dávidtól. Benned, Örökkévaló, van menedékem, ne hagyj megszégyenülnöm soha, igazságoddal szabadíts meg engem!
Til songmeisteren; ein salme av David. Herre, eg flyr til deg; lat meg aldri i æva verta til skammar! Frels meg ved di rettferd!
2 Hajlítsd hozzám füledet, ments meg hamar, légy nekem erösségem sziklájává, váram házává, hogy megsegíts engem.
Bøyg ditt øyra til meg, berga meg snart, ver meg eit festningsberg, ei fast borg til å frelsa meg!
3 Mert szírtem és váram vagy, és neved kedvéért vezess és vezérelj engem.
For du er mitt berg og mi borg, og for ditt namn skuld vil du føra og leida meg.
4 Kijuttatsz engem a hálóból, melyet elrejtettek számomra, mert te vagy erősségem.
Du vil føra meg ut or garnet som dei løynleg hev sett for meg; for du er mi vern.
5 Kezedre bízom lelkemet; megváltasz engem, Örökkévaló, igaz Isten!
I di hand yvergjev eg mi ånd; du løyser meg ut, Herre, du trufaste Gud.
6 Gyűlölöm azokat, kik hamis hiábavalóságokat őriznek; én pedig az Örökkévalóban bízom.
Eg hatar deim som dyrkar tome avgudar, men eg, eg set mi lit til Herren.
7 Hadd újjongok és örülök szeretetedben, a ki lát. tad nyomoromat, tudtál lelkem szorongásairól;
Eg vil fagna meg og gleda meg yver di miskunn, at du hev set min armodsdom, kjært deg um mi sjælenaud.
8 és nem szolgálta. ttál át ellenség kezébe, állitottad tágas helyre lábamat.
Og du hev ikkje gjeve meg i fiendehand, du hev sett mine føter på romlendt stad.
9 Kegyelmezz nekem, Örökkévaló, mert megszorultam, elsorvadt bosazúságtól szemem, lelkem és testem.
Ver meg nådig, Herre, for eg vert trengd! Mitt auga er upptært av hugverk, ja, mi sjæl og min likam.
10 Mert bánatban fogyott el életem, éveim pedig sóhajtásban; elgyengült bűnömben erőm, esontjaim pedig elaorvadtak.
For mitt liv kverv burt med sorg, og mine år med sukk; mi kraft fell av for mi misgjerning skuld, og mine bein er utmødde.
11 Mind a szorongatóim által gyalázottá lettem, szomszédaimnak nagyon, és rettegése meghittjeimnek; kik az utczán láttak, szöktek előlem.
For alle mine motstandarar skuld hev eg vorte til skam, ja, til stor skam for mine grannar, og til skræma for mine kjenningar; dei som ser meg på gata, flyr undan for meg.
12 El vagyok felejtve, mint a halott, a szívből, olyanná lettem, mint veszendő edény.
Eg er gløymd som ein daud mann, ute or hjarta; eg hev vorte som eit sundbrotnande kjerald.
13 Mert hallottam sokaknak hiresztelését: Rémület köröskörül! Midőn tanakodnak ellenem egyaránt, lelkemet elragadni a szándékuk.
For eg høyrer baktale av mange, rædsla rundt ikring, med di dei legg råd saman imot meg; dei lurer på å taka mitt liv.
14 Én pedig benned biztam, Örökkévaló, azt mondtam: Istenem vagy.
Men eg, eg set mi lit til deg Herre; eg segjer: «Du er min Gud.»
15 Kezedben éltemnek idői; ments meg engem ellenségeim kezéből és üldözőimtől.
I di hand stend mine tider; berga meg or handi på mine fiendar, og frå deim som forfylgjer meg!
16 Világíttasd arczodat szolgád fölött, segíts engem szeretetedben.
Lat di åsyn lysa yver din tenar, frels meg ved di miskunn!
17 Örökkévaló, ne hagyj megszégyenülnöm, mert hívtalak, szégyenüljenel; meg a gonoszok, enyészszenek el az alvilágba! (Sheol h7585)
Herre, lat meg ikkje verta til skammar, for eg ropar til deg; lat dei ugudlege verta til skammar og tagna i helheimen! (Sheol h7585)
18 Némuljanak meg a hazugaág ajkai, melyek daczosat beszélnek az igaz ellen, gőggel és gúnynyal.
Lat lygn-lippor verta mållause som talar skamdjervt mot den rettferdige, med ovmod og uvyrdnad!
19 Mily nagy a te jóságod, melyet tartogatsz tisztelőidnek, miveltél a benned menedéket keresőknek, a. z ember fiainak előtte.
Kor stor er din godhug, som du hev gøymt åt deim som ottast deg, som du hev vist mot deim som flyr til deg, for augo på menneskjeborni!
20 Elrejted őket arczod rejtekében, emberi fondorkodások elől, tartogated őket. sátorban nyelvek pörlése ellen.
Du løyner deim i løynrom for di åsyn mot samansvorne menner, du gøymer deim i ei bud mot kiv av tungor.
21 Áldva legyen az Örökkévaló, hogy csodásan mivelte szeretetét irántam, ostrom alatt levő városban.
Lova vere Herren, for han hev gjort si miskunn underfull imot meg i ein fast by!
22 Én pedig mondtam elhamarkodásomban: elszakíttattam szemeid elől; ámde hallottad könyörgésem szavát, mikor fohászkodtam hozzád.
Og eg, eg sagde i mi hugsott: «Eg er burtriven frå dine augo!» men endå høyrde du røysti av mine audmjuke bøner, då eg ropa til deg.
23 Szeressétek az Örökkévalót, jámborai ti mind! A hűségeseket megóvja az Örökkévaló és megfizet fölösen a göggel cselekvőnek.
Elska Herren, alle hans trugne! Herren vaktar dei trufaste, men gjev rikeleg attergjeld til den som fer med ovmod.
24 Legyetek erősek és bátorodjék szívetek; mind, a kik várakoztok az Örökkévalóra.
Ver hugheile og lat dykkar hjarta vera sterkt, alle de som ventar på Herren!
